FEKETÉN - FEHÉREN (Túl a Netlogon...)

FEKETÉN - FEHÉREN...

 (Túl  a Netlogon)

 A  SZÁMKIVETETT

Ismét jött lehajtott fejjel:

maradt-e még böjti kenyér?

Híd alatt érte a reggel,

teste-lelke tavaszi tél.

Júdáskodók hamis pénze

szikla-ösvényre kergette.

Hitetlenség élet-része,

mégis igaz könyörgése.

Társa nincsen, hogy is lenne?

Akad,aki megsegíti,

szállást is ad egy éjjelre,

barátként mennybe repíti.

Reméli, a nyár majd hevít,

hajlékai csendes erdők.

Lelke mélyén emlékezik:

gyermekből hogyan lett felnőtt.

Támolyog a nagyvilágban,

s ha az adomány már elfogy,

elbóbiskol magas lázban,

s hírét viszik a galambok!

 

BÁTORTALANSÁG

Barackfám, karcsú, kis ágadhoz

félve simult a létrán csüngő,

és ha te új rügy már késve szólsz,

támad az ollóm: múlt a jövő!

A  DÖNTÉS

Eldőlt, mert eldöntöttem,

kidőlt, mert kidöntöttük.

Felhő borult föléjük,

ragyogó égre néztem !

Gyilkoltunk, daraboltunk,

hárman is belehaltak...

Bimbózó, könnyes ágak!

Fű vette át fájdalmuk!

Gyökerük sajgó titkát

őrzi még csonka törzsük.

Arra járt tekintetünk:

tisztább e kerti világ.

Nem teremtek eleget?

Más élők is támadták?

Évtizedek vad harcát

épp ma pecsételtük meg?

Eldőlt, tompán lezuhant

mind, száz részre osztódott...

Forró fűrész sóhajtott:

Véget ért a nagy kaland!

Nincsenek. A hiányuk

fájni fog egy kicsit még,

mikor más almája szép,

ha néha kosárba jut.

Eldőlt, rég eldöntöttem,

Kidőltek, mint reméltük...

Új télen vesztőhelyük,

a kazán nyarat terem !

 

A HARKÁLY

Dolgozik már hetek óta:

reppel e csőrzaj, e nóta

fegyverek halk ropogása.

Röppen odúra, az ágra.

Pirkad a májusi égbolt.

Ő vajon éjszaka hol volt?

Munkahelyén pici szíve

csendesedett... A sötétre

fátyolozott beteg törzsön

(gazda ment így el az őszön)

álmait hold ragyogása,

terveit meg se zavarta.

Védeni kell az öreg fát.

férget míg egyet is lát,

hallhatom csőre zenéjét,

szorgalom egyszerű rendjét,

tetteit kis madaramnak,

áldozatát fakopácsnak...

Versemet írni segítsen,

májusi dalt kusza fényben.

S mint szívem billen ütemre,

szárnyalok másnak üzenve:

hasznosat úgy kalapálok,

mint a madár, kire várok! 

AMI KÉSIK, NEM MÚLIK...

Ha önfeledten dolgozik az ember,

patakként folynak össze napszakok...

Az elkésett üzenet most röppent fel:

kívánok hát szép reggelt, jó napot,

örömteli hetet, megnyugtatót! 

BENNEM ÉLSZ

(Ismét anyák napja van...)

Írtam már róla, de nem eleget,

tollamra tűzi hű emlékezet,

ha orgonát hajt szép májusi nap,

s lelkem fürdetik ünnep-sugarak.

Jól tudom, őt nem tavasz vitte el...

Nem volt képernyő, min megszűnt a jel,

csak ágy, melyre ősz feje lebukott,

amint a nap körútján is szokott.

De oly rövid volt még e földi út,

másnak talán kissé hosszabb kijut.

A régen ritmust vesztett szív megállt,

nem tisztelve a munka mámorát,

a szorgalmat, mely új erőt adott,

s a millió palánta itt vagy ott

mint új barátság mind magasra nőtt,

túlszárnyalva a munkát és időt.

A kitartást hű férje oldalán,

kinek a fa volt élete talán:

családfenntartó lett az alkotás.

Tanár fiú öröm, vigasztalás

arra, amikor még oly keserű

volt minden korty, múltban ivott nedű,

de édesek lettek évtizedek,

félelmet űző hitek, remények.

Ha orgonát hajt szép májusi nap,

lelkem is mindig új erőre kap:

hisz köztünk él, asztalnál, ünnepin

szól hozzánk, akiről most zeng a rím.

Mert anyám, bennem élsz mindig s tovább.

A szívvirág itt s orgona odább

dicséri örök szeretetedet,

ha könnyes szemmel nézem az eget !

ÁTVÁLTOZÁSOK

Tegnap még mint dölyfös héja

csapott le a tavasz-fényre.

Ráült viharos utakra

mohó télnek fehér mérge.

Ma már talán engedékeny,

szégyenében folttá olvad...

Láb a gázon, nem a féken.

Látod már a hős rügy-hadat?

Nézem a fát s téged leslek:

rózsa-arcod rám mosolyog.

Szerelemmel fűtött éjek

után várnak víg nappalok!

ELJÁTSZOM...

(Költőtársamnak, Beának)

Eljátszom neked szívem kedves, szép dalát

Hétköznap is, mintha ünnep lenne...

Mi fonja szorosra az élet fonalát?

Ha tudnám, e kérdést nem csempészném versbe!

BARÁTSÁG

A barátodban nem találsz hibát.

A barátság sokszor egy szál virág.

A barátodért néha könnyezel.

A jó barátságra emlékezel. 

FELTÁMADÁS-VÁRÁS

Napfényt szűrnek át most

jól ismert ikonok.

Vajon milyen dísszel

várják a templomok

hitünk üzenetét,

lelkünk langy melegét,

dalunkat, igaz szót,

újraszült reményét ? 

...felszabadulás

az

önzés

ördögi

övezetéből,

rátalálás az

együttérzés

emberi

értelmére

talán húsvétkor,

csak még

az én életemben...

(részlet)

új fény

csak nőjetek

jácintok nárciszok

lelkembe is

új fényt hozzatok

e fényt vigyétek

mesze és tovább

ahol már várja

egy igaz barát

JÓ REGGELT,

SZÉP NAPOT...

...mégse nyiss ablakot

nem árad még tavasz

fénye sem ugyanaz

amint volt azelőtt

de ezt a zord időt

győzd csak le mielőbb

nem nézve az esőt

gondolj sok barátra

ki szíved melegét

lelked üzenetét

őszintén kitárja (!) 

 

JÖVENDŐNK  ASZTALA

Ma úgy lőtte rám nyilait a nap,

hogy minden sejtem megadta magát.

A sok göröngy nagy, sima háttá vált,

asztallá, melyen égitest harap.

Forró a gép, talán örül, hogy áll.

„Ez jó mulatság, férfi munka volt!”

Öröm, fáradtság végül közbeszólt.

Sivárrá, de új remény lett a táj.

Kis barackfák közt pörgött a kapa,

és integettek szirmos ágaik,

hogy hosszúra nyúlt télnek nedveit,

gyümölccsé varázsolja nyár szava.

Ha lesz sok fény, simítva lombjaik,

ha nem hull jég szürke felhők mögül,

apró lények raja rájuk nem ül,

csak méhcsaládok szívják kelyheit.

Gyümölcshozásig sokszor kél a nap

vörös égboltnak széles kapuján.

Eltűnődve víg, sárga vigyorán

termő erőt hány ág virága kap?

S ha kis palánta lendül ég felé,

karcsú szárát nem zúzza szét a szél?

A nap tüzétől lesz-e torz levél? -

bújik sok kérdés kételyek mögé.

Nincs kétkedőbb gazdaszemléletnél,

míg asztalra kerül az élelem,

és nincs ború és nincs már félelem:

éltet a kert, ha ő is rendben él !

LESZ ITT TAVASZ, VAN MÁR TAVASZ...

Nem én hullajtom a könnyem,

régen volt már, mikor sírtam:

szeretteim, jaj, mellőlem

elröppentek, mint a múltam.

Nem én sírok, csak a tavasz

ontja könnyét napok óta,

nem azt játszol, amit akarsz,

mást mutat e furcsa kotta.

Szégyellhetné magát a nap,

gyáván, felhők közé bújva

lustálkodik... Fényt nem harap

ember, vetés, ázik újra.

Síró földek, folyók némán

lázadnak. Kamaszkoromban

hullámaim létem árján

így csaptak ki nap nap után.

Egyik partot tán átléptem,

de megállított a másik...

Sohasem szikráztam fényben,

csak aki mind többre vágyik.

Hátamról a hordalékom

útközben eladogattam.

Gally helyett a bokraimon

rímes rügy gyakorta csattan.

Lesz itt tavasz, van már tavasz,

ha máshol nem, a szívemben !

Mint ez a vers, amit szavalsz,

napfényt áraszt - önfeledten !

LASSAN MÁR MÁJUS...

lassan már május ünnep közelít

éltetve munka fényes berkeit

anyáról szólva szép vasárnapon

akit gyerekként ölelő karom

védelmet várva meg-megszorított

majd elfogyott mint hajnalban a hold...

míg élt felnőtt szívem gyermek maradt

talán még most is hallja szavamat (!) 

PILLANGÓ

a tavasz szép pillanata:

röppenése surranása

hallhatatlan - ragyogása

nyári napsütés-várásban

természethű boldogságban

SEM PANASZ, SEM DICSÉRET...

Sem panasz, sem dicséret,

ahogy a tavasz éltet...

Fény levélen, szemekben,

fenn a hegyen, idelenn.

Dicsérhetném az időt,

amint vágytam ezelőtt,

csűrtem-csavartam a szót:

rég eltűnt a téli folt.

Nem lehet hát bánatom:

nap sugarát úgy iszom,

mint más pincék nedűjét,

s ettől szép a kert, a rét.

De a szívem panaszos,

néha késik, rendje torz,

rosszalkodik, mint diák,

ha unja az iskolát.

Hevesebben verhetne

kacér arcot figyelve.

Teszi is, de úgy kileng,

mint az inga...elmereng

múlton, jövőn, jelenen,

nehéz évtizedeken.

Miért nem üt örömmel,

mikor emlékképre lel,

első csókra,álmokra,

frissebb vért átpumpálva

kamrákba és erekbe,

madárszárnyként verdesve?!

De szép is volt:orgonát

csentünk s tettünk májusfát

kedvesünk kapujába,

virágot a hajába!

Elmúlt, csak szívemben él,

amely már másként zenél,

nem dübörög a vágya,

EKG a kottája.

Sebaj, ha nem ifjú dob,

öreg hegedűként zsong,

majd mint kis méh döngicsél,

ha virágkehelyhez ér,

minden érzést befogad,

őrizve az álmokat,

melyben mama visszatér,

s mézízű nyarat remél ! 

  MÁRCIUSI SZÉL

Szélsőséges ez a szél,

mondhatnám, hogy szélhámos.

Nyugati ló célba ér,

keleti meg bajt okoz.

Mellette a kiscsikó

szabad, szeles, csapodár,

fék nélküli, mint a hó,

amely az utakra száll.

Széllel-bélelt a kamrád,

majdnem üres. Teli lesz,

ha egy szélsőséges párt

ennek árt, annak kedvez.

Pálya szélén drukkerek

véleményt úgy cserélnek,

mint mások köpönyeget...

Góltippekből megélnek.

Vihart hoz most e tavasz,

rügyet, ágat metélve.

Elindulsz, de nem haladsz,

ólom szállt a kerékre!

Szélesedik a folyó,

szűk medréből ki-kicsap,

háta borzolt szélfogó.

Tükrébe tekint a nap.

Szélfútta most ez a vers,

hetet-havat összehord.

Áprilisban még mi lesz,

ha már szól minden akkord?!

pihenés

másra vágysz a hétköznapok

megélt novellái után

kedvelt zenéd máris forog

vagy örömöd egy vers csupán

átléptet az álmok falán 

sugárzás

csak a napot kívánom

hogy süssön végre rám

és ha rám süt, arcod is

derűs napfény-csodám

tükrödben megmártózom

el-eltűnik e kép

tavaszvarázs forróságod

vigasz némiképp

TISZTELD A MÚLTAT !

(Czippán István előadásának margójára)

„Tiszteld a múltat és éltesd tovább...” -

hirdette meghívó s nem holmi báb.

Magyar testvér beszélt, miről a könyv

mélyen hallgat, de ő mint vérmes ölyv

lecsap, átformálva múltat s hitet,

és másként láttat évezredeket,

és megtisztul minden apró betű,

amely lap alján ború volt s derű!

Kárpát-medence múltjával felel,

s a Képes Krónikában mindre lel

példát figyelmes, ifjú olvasó,

kinek a múltja mába kóstoló!

Mert ha nem ismered a múltadat,

akkor jelened is titok marad,

nem értheted, mivégre a jövő,

miért így élsz most, törvénytisztelő.

Nagy Hunniában hun volt a magyar,

ha könyv vagy szónok másról is szaval,

s míg Szentírás jelképén holt a test,

az ősmagyar keresztje élni kezd,

ha harcos vastag nyakába kerül,

és nyílhoz nyúl csillag-tegez mögül,

és győz, megvédve szép magyar hazát,

mit ellenfélnek véltek odaát!

Pogány Attila vagy hős Szent István

neve zúgjon-zengjen magyar hazán?

Tán Góg s Magóg fia vagy Kölcsey

ne tudta volna, mit kell vallani,

ha Bendegúzról szól Himnusz, a dal,

s ne tudná öreg, felnőtt, fiatal,

a költők verse vajon mit takar,

mit nyit ki mű, amit honról szaval?

Tiszteld a múltat és éltesd tovább,

keresd az igazát, s ne légy csak báb,

amit mozgatnak számító kezek,

s nem por takar s hamis emlékezet! 

új kívánság

szép estét derűs napot

hogy kitárhasd az ablakot

berepül rajta egy levél

az van benne amit remél

aki küldte aki vette

legyen sok-sok szép estéje

legyen fényes minden álma

ne múljon el virradóra...

üzenet - bármikor

estédnek örömét

vidd el álmaidba

álmodnak örömét

hozd magaddal reggel

nappal gondolj mindig

régi vágyaidra

mégis elégedj meg

múló lépteiddel (!)

virág - esőben

én csak beszaladok

jut még kis menedék

ám a hős krókuszok

tűrik ég permetét (! )

(Új versek -lezárva: 2013.május 27-én)