Kedves Olvasóim!
Hosszú töprengés után után döntöttem arról, hogy blogot teszek közzé városomról.
Már más lapokon születtek ugyan a kezem alatt kisebb összeállítások Soltról, most arra gondoltam, miért ne lehetne ezek anyagát felhasználva szélesebb körben is beszélni erről a településről.
Sokan nem tudják, hogy Solt az ország középpontjában fekszik. Nem véletlenül itt található a Kossuth Rádió Állomása, azaz a Rádió energiaközpontja, így a műsorszórás a legkedvezőbb.
Van még egy személyes dolog is, mely a blogírásra késztetett: szeretem a városomat. Solt a szülővárosom.
Egyik tanyáján, Kopaszhalomban láttam meg a napvilágot egy bába segítségével.Az alsó tagozat három osztályát egy másik településrészén, Nagymajorban jártam ki, majd negyediktől nyolcadikig Kissolton voltam általános iskolás.
Ennek elvégzése után a gimnáziumot a Duna másik partján található Dunaföldváron végeztem el.Életem úgy hozta, hogy hamarabb kenyérkeresetre kellett adnom a fejemet édesapám balesete után. Egészen pontosan ugyanabba az iskolába kerültem vissza képesítés nélküli nevelőnek, amelyben korábban tanultam.Furcsa állapot volt ez négy-öt évig, de túléltem.
Nemcsak túléltem, hanem levelezőn elvégeztem a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát magyar-történelem szakon.Változó sikerrel, óriási gyermekismeretet és élettapasztalatot is szerezve dolgoztam itt 42 évig. Még olykor-olykor visszahívnak és mindig visszavárnak a nevelőtársak maguk közé. Jelenleg öt éve nyugdíjas vagyok. Élek a hobbijaimnak: verset írok (gyermekkorom óta), zenélek különböző hangszereken, a hegedűt különböző fellépéseken is elővéve, népdalkört vezetek a nyugdíjas egyesületben és - természetesen - szinte lételememmé vált a számítógép s ennek révén a NET. Ezek után következzék az első bejegyzésem Soltról.Mindenekelőtt a MOTTÓ: egy vers:
Ahol a dombok...
Ahol a dombok hegyeknek tűnnek,
hol a nádasok hajlékot szülnek,
hová a fecskék visszarepülnek,
j ó t csicseregnek,
ott élek én.
Ahol a síkon ért kalász hajlong,
ahol az új bor vén dallamot bont,
s mint szív a mellkasban, úgy leltem hont,
ifjakat nevelve
ott élek én.
Ahová tartok: való és rejtély.
Szómágiával varázsol el az éj.
Verstermő tollam el nem cserélném,
ahol születtem,
ott élek én.
A tételhegyi lankák az 52-es út mentén (ld. a hasonló című verset alább!)
SOLT
BEVEZETÉS: NÉVMAGYARÁZAT - EGY KIS TÖRTÉNELEM
A Solt név tisztázása
Mint ismeretes, városunkat Árpád vezér legkisebb fiáról nevezték el.
Mindössze a névadó pontos elnevezésében van némi bizonytalanság. Mondják őt
Zsoltnak, Zoltának s újabban
már Soltnak is.
Az mindig is bevett szokás volt, hogy egy helyet annak jeles lakójáról neveztek el. Gondoljunk csak arra, amikor a gróf után Vécsey-falvának mondták kezdetben Kissoltot, vagy éppen ma is Bodacz-telepnek mondják azt a részt, ami a Bodaczék által lakott tanya után épült, és az elnevezés még akkor is kitartott, amikor a Bodacz tanyát már Kovács Györgyék lakták.
már Soltnak is.
Az mindig is bevett szokás volt, hogy egy helyet annak jeles lakójáról neveztek el. Gondoljunk csak arra, amikor a gróf után Vécsey-falvának mondták kezdetben Kissoltot, vagy éppen ma is Bodacz-telepnek mondják azt a részt, ami a Bodaczék által lakott tanya után épült, és az elnevezés még akkor is kitartott, amikor a Bodacz tanyát már Kovács Györgyék lakták.
Soós Árpád [5.] Árpád vezérünk fi
át és utódját Zsoltnak írta. Nagy Béla 1964-ben azt írta [I.10.], hogy a Solt
név alkalmatlan arra, hogy a táj jellegét fejezze ki, de következetes
használatából látható, hogy Árpád vezér legkisebb fiának, Zsoltnak a nevéből
származik. Irodalmi hivatkozásként Melich János írását jelölte meg. Az 1990-es
munkájában [III.13.] már Zoltánnak írja és Györffy Györgyre hivatkozik azt
állítván, hogy az írásbeliség folytán alakult a név Solttá.
Erdélyi [81.] több szerzőtől közöl családfákat, így ismeretes, hogy Hóman Bálint szerint Solt, Vajay Szabolcs szerint Zolta, Györffy György szerint Zsolt, és Dümmerth Dezső szerint Solt volt a névadónk. Láthatjuk, hogy nagy a bizonytalanság az elnevezés körül. Bonyolítja a helyzetet annak ismerete is, hogy az 1964-es állítás, miszerint Zsoltnak hívták volna a fejedelmet, az téves irodalmi hivatkozáson alapult, ugyanis Melich János nyelvész, a hivatkozott írásában a Sótony helynevet magyarázza. Abban megállapítja, hogy e helynév valószínűleg a régi magyar személynévből, a Soltból származik és összevetésre ajánlja a Váradi Regesztrummal. Ez a gyűjtemény azon jegyzőkönyvek másolatai, melyek a tatárjárás előtti időkben íródtak a tüzesvas-próbákról. Váradon ugyanis istenítéleti szék működött, ahol az igazságot az döntötte el, hogy kinek égeti, illetve nem égeti meg a kezét - a szó szerinti - tüzes vas. Ez olyan komoly dolog volt, hogy ilyen próbatétel csakis bírói meghagyásra történhetett. Most hagyjuk, hogy mi volt a konkrét per tárgya, a témánkhoz elég kiemelni, hogy az alperes egy Solt nevű ember volt (akinek az apját is Soltnak hívták), s mindez 1221-ben történt. Mindebből láthatjuk, hogy Árpádék bejövetele után háromszáz évvel a Solt név személynévként is használatban volt.
Még 1990-ben levélben fordultam Dümmerth Dezsőhöz, aki a következőket írta erről: Anonymus eredeti szövegében ingadozó a név írása. Először "Zultus" latinosított formában írja, melyből az következnék, hogy a latinos "us" végződés elhagyásával "Zult" alakról tudott. Később azonban saját szövegében többször is "Zulta" formában írja a nevet. A krónikák és oklevelek helyesírását főként magyar neveket illetően meg kell jegyezni, hogy nem mindig a mai betűkkel azonos betűkkel jelöltek meglévő hangokat. Az "Sz" betűt helyettesíthette a "Z" is, annak ellenére, hogy a latinban nincs is "Z" betű, ez csak a görögből származik. Régi magyar családneveink kiejtési gyakorlatából kikövetkeztethető, hogy az "S" betűt sokszor "Zs"-nek ejtették (pl. a Zsámbokréthy családot "Sámbokréthy"-nek írták, stb.). Ugyanígy a "Zsolt" és a "Solt" név teljesen azonosnak vehető, csak a kiejtési mód különböző. Én azért döntöttem az utóbbi névhasználat mellett, mert régi vármegyénkben, a "Pest-Pilis-Solt" elnevezésben a solti szék nyomán hagyományszerűen, a magyar kiejtésben a "Solt" írás és ejtés öröklődött, ameddig vissza lehet követni.
Tehát láthatjuk, hogy a történész, író Dümmerth döntését éppen az segítette, hogy városunkat ma is Soltnak hívják. Gondoljunk csak bele! Mi, akik örököltük városunk elnevezését a Zsoltot vagy éppen Zoltát, Zultát, Zoltánt is elfogadtuk volna, hiszen a gyermek is előbb megtanulja a családja nevét úgy, ahogy hallja a szüleitől, s esetleg csak utána kérdezi meg, hogy kiről, miről kaphatta a család a nevét. Így számomra is éppen a mai elnevezésünkből következik a névadónk helyes megnevezése.
Erdélyi [81.] több szerzőtől közöl családfákat, így ismeretes, hogy Hóman Bálint szerint Solt, Vajay Szabolcs szerint Zolta, Györffy György szerint Zsolt, és Dümmerth Dezső szerint Solt volt a névadónk. Láthatjuk, hogy nagy a bizonytalanság az elnevezés körül. Bonyolítja a helyzetet annak ismerete is, hogy az 1964-es állítás, miszerint Zsoltnak hívták volna a fejedelmet, az téves irodalmi hivatkozáson alapult, ugyanis Melich János nyelvész, a hivatkozott írásában a Sótony helynevet magyarázza. Abban megállapítja, hogy e helynév valószínűleg a régi magyar személynévből, a Soltból származik és összevetésre ajánlja a Váradi Regesztrummal. Ez a gyűjtemény azon jegyzőkönyvek másolatai, melyek a tatárjárás előtti időkben íródtak a tüzesvas-próbákról. Váradon ugyanis istenítéleti szék működött, ahol az igazságot az döntötte el, hogy kinek égeti, illetve nem égeti meg a kezét - a szó szerinti - tüzes vas. Ez olyan komoly dolog volt, hogy ilyen próbatétel csakis bírói meghagyásra történhetett. Most hagyjuk, hogy mi volt a konkrét per tárgya, a témánkhoz elég kiemelni, hogy az alperes egy Solt nevű ember volt (akinek az apját is Soltnak hívták), s mindez 1221-ben történt. Mindebből láthatjuk, hogy Árpádék bejövetele után háromszáz évvel a Solt név személynévként is használatban volt.
Még 1990-ben levélben fordultam Dümmerth Dezsőhöz, aki a következőket írta erről: Anonymus eredeti szövegében ingadozó a név írása. Először "Zultus" latinosított formában írja, melyből az következnék, hogy a latinos "us" végződés elhagyásával "Zult" alakról tudott. Később azonban saját szövegében többször is "Zulta" formában írja a nevet. A krónikák és oklevelek helyesírását főként magyar neveket illetően meg kell jegyezni, hogy nem mindig a mai betűkkel azonos betűkkel jelöltek meglévő hangokat. Az "Sz" betűt helyettesíthette a "Z" is, annak ellenére, hogy a latinban nincs is "Z" betű, ez csak a görögből származik. Régi magyar családneveink kiejtési gyakorlatából kikövetkeztethető, hogy az "S" betűt sokszor "Zs"-nek ejtették (pl. a Zsámbokréthy családot "Sámbokréthy"-nek írták, stb.). Ugyanígy a "Zsolt" és a "Solt" név teljesen azonosnak vehető, csak a kiejtési mód különböző. Én azért döntöttem az utóbbi névhasználat mellett, mert régi vármegyénkben, a "Pest-Pilis-Solt" elnevezésben a solti szék nyomán hagyományszerűen, a magyar kiejtésben a "Solt" írás és ejtés öröklődött, ameddig vissza lehet követni.
Tehát láthatjuk, hogy a történész, író Dümmerth döntését éppen az segítette, hogy városunkat ma is Soltnak hívják. Gondoljunk csak bele! Mi, akik örököltük városunk elnevezését a Zsoltot vagy éppen Zoltát, Zultát, Zoltánt is elfogadtuk volna, hiszen a gyermek is előbb megtanulja a családja nevét úgy, ahogy hallja a szüleitől, s esetleg csak utána kérdezi meg, hogy kiről, miről kaphatta a család a nevét. Így számomra is éppen a mai elnevezésünkből következik a névadónk helyes megnevezése.
Solt nagyfejedelemről
Következőképpen írja le Anonymus az Árpád-ház születését a Gesta
Hungarorumban [Radics I.120.]: "Az Úr megtestesülésének
nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, ... feleségül vette
Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fi a született,
aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el
Álmosnak, mert a áldott állapotban lévő anyjának álmában isteni látomás jelent
meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind
úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok
származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el."
Álmos szép kort élt meg, 74 évesen
halt meg. Egyetlen fi át ismerjük, Árpádot, aki Kijevben született. Ennek évszámáról
megoszlanak a vélemények, hiszen Dümmerth szerint 850-ben, míg Padányi [362.]
szerint 840-ben vagy 841-ben. Első négy fi a pedig a 860-as években született
(Levente, Tarhos, Üllő, Jutas) s 893-ban egy kései gyermeke, Zsolt. Padányi
hívja föl a figyelmünket arra, hogy a gyermek hosszú szülési szünet után
születik. Zsolt külsejében feltűnően más, mint Árpád többi gyermeke, mintha nem
ugyanattól az anyától születtek volna. Más tényezőket is elemezve, arra a
következtetésre jut, hogy Árpád kétszer nősülhetett s a második feleség északi
fajhoz tartozó, normann asszony lehetett.
Anonymus a krónikájában [László II.2.789.] azt írja, hogy Álmos szép, de barna orcájú volt,
a szeme fekete de nagy, a termete magas és karcsú, keze nagy, az ujjai vaskosak. Solt fejedelmet pedig ekként jellemzi: apjához hasonló erkölcsére, azonban elütő természetére nézve. Szolta vezér ugyanis kicsit selyp és fehér bőrű volt, puha és szőke hajú, középtermetű, harcias vezér, bátor szívű, ám alattvalói iránt kegyes. (Láthatjuk, hogy Dümmerth által Zulta-nak olvasott név László Gyulánál már Szolta.) A fentiek ismeretében leginkább még László Gyula akvarelljén (a
lenti kép) megfestett vezér hasonlít a mi fiatal Solt nagyfejedelmünkre. Árpád 907-es halála után az akkor még csak 14 éves gyermek került a fejedelmi székbe. Ezt a pillanatot Badiny [153.] így írja le: Lajos, német király elérkezettnek látta az időt, hogy megtorolja a magyarokon az Árpád korában Németországba tett berohanásokat. A nyugati krónikás adatok szerint, a 895-ös "honfoglalást" megelőzően, már 880-ra teszik a még a Kijevi magyar fejedelemség kötelékében vagy szövetségében élő lovasság nyugati megjelenését. Ennek okát Badiny [89.] azon avar kincsek visszaszerzésében jelöli meg, amiket Nagy Károly frank király zsákmányolt innen a Kárpát-medencéből. Erről a kincsről Az emberiség krónikája így ír [253.]: ...bizonyos, hogy Károly felemelkedésében jelentős szerepet játszott a 796-os győzelmének hadizsákmánya. Az avar állam kincstára, az évszázadok során begyűjtött adókból és hadisarcokból összehordott aranya, frank kézre került. Tizenöt négyökrös szekér cipelte az aranypénzt és ékszert Nyugat felé.
Tehát ezek visszaszerzése miatt voltak a magyar-avar támadások, melyek Európa szerte kalandozásnak is tűnhettek, hiszen a remek ötvösmunkákat is tartalmazó kincseket Károly szétosztotta a birodalma területén lévő székesegyházaknak, kolostoroknak, ahol azok, némi átalakítás után használati tárgyakká váltak [Badiny 91.].
Ezeket a hadjáratokat megtorlandó érkeztek 907. június 17-én Pozsony alá a németek, hogy a nyugatot folyvást rettegtető "pogány" nemzet erejét egy csapással letörjék. Azt, hogy kinek a vezetésével vívták meg ezt a jelentőségteljes csatát a magyarok, megoszlanak a vélemények, ugyanis Badiny állításával szemben vannak, akik úgy vélik, hogy itt esett el Árpád vezérünk Tarhos, Üllő és Jutas fiaival együtt és Solt éppen azért maradhatott életben, mert a fiatal korára tekintettel nem volt ott a csatatéren. Nem keressük, hogy melyik változat volt az igaz, nekünk most elég, hogy tudjuk, Árpád után, a pozsonyi csata évében, 907-ben, annak legkisebb fi a, Solt lett a nagyfejedelem. (Ismeretes, hogy a nagyfejedelemség várományosa mindig az idősebb testvér volt, ebből nyilvánvaló, hogy ekkor már nem éltek Soltnak a bátyjai.)
Az elsősorban nehéz gyalogságból és hajóhadból álló sokszoros túlerővel szemben a jól bevált magyar hadműveleti módszereket alkalmazták, lefárasztották az ellenséget. Így aztán a fő csapásra augusztus 9-én került sor, s három nap alatt szétverték a három germán hadtestet, a túlélőket hazáig zavarták. Az új magyar állam és a magyar nemzeti létet veszélyeztető csatának az idén van az 1100. évfordulója, de erről sajnos a mai híradásokban esetleg csak elvétve lehet hallani.
Visszatérve a pozsonyi csatát követő évtizedekre, elmondhatjuk, hogy a magyar államnak az állt érdekében, hogy a szomszédjai közül egyiknek se sikerüljön erős központosított hatalmat kiépítenie, nehogy megismétlődhessen a 907. évhez hasonló támadás. Jó diplomáciai érzékkel olyan szövetségeket kötöttek, ami ezt a célt szolgálta. Mondhatjuk, hogy volt is erre "kereslet", hiszen a szomszéd országokban a hatalomért viaskodók közül mindig volt, aki segítségül hívta a magyarokat. Pl. Arnulf, bajor herceg még be is nősült a magyar udvarba, hogy biztosítsa a szövetséget, így aztán magyar fegyveres segítséggel trónra is került hazájában. Vagy éppen Wadassitól [292.] tudjuk a következőt: Fessler, Magyarország történeteiben (Leipz 1815) még legigazabban írja le eleinknek szövetséges társaikhoz, nevezetesen I. Berengár olasz császárhoz kinyilatkoztatott hűségüket; tagadhatatlan kútforrásokból nyomozván ki, hogy Solt fejedelmünktől Olaszországba beküldetett seregeknek Bugáth és Tass fővezéri voltak.
Erről az időszakról így ír Badiny [158.]: A magyar fölény tehát abban rejlik, hogy Itáliában éppúgy, mint Németországban, de nem kis mértékben Bizáncban is a helyzet kulcsát a magyarok jelentik. A magyar hadakozások nem össze-vissza zsákmányolások voltak, hanem egy rendkívül intelligens külpolitika három szomszédos birodalomban. Ennek az időszaknak volt nagyfejedelme Solt.
Abban az időben az uralkodónak társa is volt, akit horka méltóságnévvel tiszteltek. Ő a magyar államban teljhatalmú intézkedéssel bírt a harcot és az államot érintő külügyekben. Radicstól [I.161.] tudjuk, hogy Kál horka a 930-as évek derekán halt meg, akinek helyébe fi a, Bulcsú lépett. Ebből az következik, hogy Solt nagyfejedelmünk mellett kezdetben minden valószínűség szerint Kál töltötte be a horka tisztséget, amire nagy szükség is lehetett, hiszen a gyermekuralkodó mellé kellett egy érett hadvezér. Ezt látszik igazolni az a tény is, hogy Solt fejedelmünk tételhegyi szállása közelében, a Duna partján ma is megtalálható az a Kalimajor, amit régiesen mindig is Kál-nak írtak.
Örvendetes, hogy 2000-ben Meskó Gábor és családja felajánlásának köszönhetően elkészült az ország első köztéri szobra a nagyfejedelmünkről. A művész Polyák Ferenc fafaragó faragta száz éves tölgyfából. A szobor talapzatába pedig olyan arcokat is elhelyezett, amiket a Tételhegyen talált kövekből faragott ki. Külön érdemének tartom, hogy a szobor márványtábláján már Soltnak nevezik a nagyfejedelmünket, aki a dátumok szerint is, az akkori időkben szép kort, 54 évet élt meg. Láthatóan ez a szobor az öreg korában lévő Soltot ábrázolja. Köszönjük a nagylelkű munkát azoknak, akik valamit is tettek a szobor létrejöttéért!
Wadassi [291.] így ír: Solt fejedelmi vezérünknek olaszországi hadairól és Páviának megvívásáról bőven emlékeznek a legrégebbi Anonymus, Kéza és Thúróczy deák (latin) nyelvű történetíróink. Lisznyai Pál krónikájában így szól: hatodik, de egynéhányszori hadakozása Zoltán főkapitánynak és a magyaroknak volt Olaszország ellen. Megjegyzem, hogy ő is Soltnak írja a fejedelmünk nevét és a különböző névformák magyarázatára a következőt írja: Solt fővezérünk neve, mely miképp Zoltánra és Zalánra, úgy Zalár névre is azoktól, kik nyelvünkben idegenek, elfordíttatott. Wadassi már 1834-ben megtapasztalhatta a történelemírásunk meghamisításának gyakorlatát, mert így kesereg, mikor a föld alól előkerült, ezer éves vitézi leletről ír [281.]: Ez a tetem megerősíti hajdani krónikáink azon előadásait, melyek őseink által Olaszország diadalmas hódításáról emlékeznek, holott a későbbi történetíróknak balvélekedései (szerénységből-e vagy inkább irigységből?) ezeket tagadják, s Európába költözött eleinket természeti vadságokban maradott, míveletlen s embertársaikat dúló vad csoportoknak, sőt illetlenül még állati csordáknak is vétkesen állítják.
E kis kitérő után Solt nagyfejedelmünkre visszatérve, a halála évének megállapításában eltérések vannak. Padányi szerint 935-936-ban halt meg, Dümmerth szerint a 940-es évek valamelyikén, Pénzes szerint meg 39 év uralkodás után, 54 évesen, 947-ben hunyt el. A költő megemlékezéséből egy részlet [Pénzes 189.]:
Anonymus a krónikájában [László II.2.789.] azt írja, hogy Álmos szép, de barna orcájú volt,
a szeme fekete de nagy, a termete magas és karcsú, keze nagy, az ujjai vaskosak. Solt fejedelmet pedig ekként jellemzi: apjához hasonló erkölcsére, azonban elütő természetére nézve. Szolta vezér ugyanis kicsit selyp és fehér bőrű volt, puha és szőke hajú, középtermetű, harcias vezér, bátor szívű, ám alattvalói iránt kegyes. (Láthatjuk, hogy Dümmerth által Zulta-nak olvasott név László Gyulánál már Szolta.) A fentiek ismeretében leginkább még László Gyula akvarelljén (a
lenti kép) megfestett vezér hasonlít a mi fiatal Solt nagyfejedelmünkre. Árpád 907-es halála után az akkor még csak 14 éves gyermek került a fejedelmi székbe. Ezt a pillanatot Badiny [153.] így írja le: Lajos, német király elérkezettnek látta az időt, hogy megtorolja a magyarokon az Árpád korában Németországba tett berohanásokat. A nyugati krónikás adatok szerint, a 895-ös "honfoglalást" megelőzően, már 880-ra teszik a még a Kijevi magyar fejedelemség kötelékében vagy szövetségében élő lovasság nyugati megjelenését. Ennek okát Badiny [89.] azon avar kincsek visszaszerzésében jelöli meg, amiket Nagy Károly frank király zsákmányolt innen a Kárpát-medencéből. Erről a kincsről Az emberiség krónikája így ír [253.]: ...bizonyos, hogy Károly felemelkedésében jelentős szerepet játszott a 796-os győzelmének hadizsákmánya. Az avar állam kincstára, az évszázadok során begyűjtött adókból és hadisarcokból összehordott aranya, frank kézre került. Tizenöt négyökrös szekér cipelte az aranypénzt és ékszert Nyugat felé.
Tehát ezek visszaszerzése miatt voltak a magyar-avar támadások, melyek Európa szerte kalandozásnak is tűnhettek, hiszen a remek ötvösmunkákat is tartalmazó kincseket Károly szétosztotta a birodalma területén lévő székesegyházaknak, kolostoroknak, ahol azok, némi átalakítás után használati tárgyakká váltak [Badiny 91.].
Ezeket a hadjáratokat megtorlandó érkeztek 907. június 17-én Pozsony alá a németek, hogy a nyugatot folyvást rettegtető "pogány" nemzet erejét egy csapással letörjék. Azt, hogy kinek a vezetésével vívták meg ezt a jelentőségteljes csatát a magyarok, megoszlanak a vélemények, ugyanis Badiny állításával szemben vannak, akik úgy vélik, hogy itt esett el Árpád vezérünk Tarhos, Üllő és Jutas fiaival együtt és Solt éppen azért maradhatott életben, mert a fiatal korára tekintettel nem volt ott a csatatéren. Nem keressük, hogy melyik változat volt az igaz, nekünk most elég, hogy tudjuk, Árpád után, a pozsonyi csata évében, 907-ben, annak legkisebb fi a, Solt lett a nagyfejedelem. (Ismeretes, hogy a nagyfejedelemség várományosa mindig az idősebb testvér volt, ebből nyilvánvaló, hogy ekkor már nem éltek Soltnak a bátyjai.)
Az elsősorban nehéz gyalogságból és hajóhadból álló sokszoros túlerővel szemben a jól bevált magyar hadműveleti módszereket alkalmazták, lefárasztották az ellenséget. Így aztán a fő csapásra augusztus 9-én került sor, s három nap alatt szétverték a három germán hadtestet, a túlélőket hazáig zavarták. Az új magyar állam és a magyar nemzeti létet veszélyeztető csatának az idén van az 1100. évfordulója, de erről sajnos a mai híradásokban esetleg csak elvétve lehet hallani.
Visszatérve a pozsonyi csatát követő évtizedekre, elmondhatjuk, hogy a magyar államnak az állt érdekében, hogy a szomszédjai közül egyiknek se sikerüljön erős központosított hatalmat kiépítenie, nehogy megismétlődhessen a 907. évhez hasonló támadás. Jó diplomáciai érzékkel olyan szövetségeket kötöttek, ami ezt a célt szolgálta. Mondhatjuk, hogy volt is erre "kereslet", hiszen a szomszéd országokban a hatalomért viaskodók közül mindig volt, aki segítségül hívta a magyarokat. Pl. Arnulf, bajor herceg még be is nősült a magyar udvarba, hogy biztosítsa a szövetséget, így aztán magyar fegyveres segítséggel trónra is került hazájában. Vagy éppen Wadassitól [292.] tudjuk a következőt: Fessler, Magyarország történeteiben (Leipz 1815) még legigazabban írja le eleinknek szövetséges társaikhoz, nevezetesen I. Berengár olasz császárhoz kinyilatkoztatott hűségüket; tagadhatatlan kútforrásokból nyomozván ki, hogy Solt fejedelmünktől Olaszországba beküldetett seregeknek Bugáth és Tass fővezéri voltak.
Erről az időszakról így ír Badiny [158.]: A magyar fölény tehát abban rejlik, hogy Itáliában éppúgy, mint Németországban, de nem kis mértékben Bizáncban is a helyzet kulcsát a magyarok jelentik. A magyar hadakozások nem össze-vissza zsákmányolások voltak, hanem egy rendkívül intelligens külpolitika három szomszédos birodalomban. Ennek az időszaknak volt nagyfejedelme Solt.
Abban az időben az uralkodónak társa is volt, akit horka méltóságnévvel tiszteltek. Ő a magyar államban teljhatalmú intézkedéssel bírt a harcot és az államot érintő külügyekben. Radicstól [I.161.] tudjuk, hogy Kál horka a 930-as évek derekán halt meg, akinek helyébe fi a, Bulcsú lépett. Ebből az következik, hogy Solt nagyfejedelmünk mellett kezdetben minden valószínűség szerint Kál töltötte be a horka tisztséget, amire nagy szükség is lehetett, hiszen a gyermekuralkodó mellé kellett egy érett hadvezér. Ezt látszik igazolni az a tény is, hogy Solt fejedelmünk tételhegyi szállása közelében, a Duna partján ma is megtalálható az a Kalimajor, amit régiesen mindig is Kál-nak írtak.
Örvendetes, hogy 2000-ben Meskó Gábor és családja felajánlásának köszönhetően elkészült az ország első köztéri szobra a nagyfejedelmünkről. A művész Polyák Ferenc fafaragó faragta száz éves tölgyfából. A szobor talapzatába pedig olyan arcokat is elhelyezett, amiket a Tételhegyen talált kövekből faragott ki. Külön érdemének tartom, hogy a szobor márványtábláján már Soltnak nevezik a nagyfejedelmünket, aki a dátumok szerint is, az akkori időkben szép kort, 54 évet élt meg. Láthatóan ez a szobor az öreg korában lévő Soltot ábrázolja. Köszönjük a nagylelkű munkát azoknak, akik valamit is tettek a szobor létrejöttéért!
Wadassi [291.] így ír: Solt fejedelmi vezérünknek olaszországi hadairól és Páviának megvívásáról bőven emlékeznek a legrégebbi Anonymus, Kéza és Thúróczy deák (latin) nyelvű történetíróink. Lisznyai Pál krónikájában így szól: hatodik, de egynéhányszori hadakozása Zoltán főkapitánynak és a magyaroknak volt Olaszország ellen. Megjegyzem, hogy ő is Soltnak írja a fejedelmünk nevét és a különböző névformák magyarázatára a következőt írja: Solt fővezérünk neve, mely miképp Zoltánra és Zalánra, úgy Zalár névre is azoktól, kik nyelvünkben idegenek, elfordíttatott. Wadassi már 1834-ben megtapasztalhatta a történelemírásunk meghamisításának gyakorlatát, mert így kesereg, mikor a föld alól előkerült, ezer éves vitézi leletről ír [281.]: Ez a tetem megerősíti hajdani krónikáink azon előadásait, melyek őseink által Olaszország diadalmas hódításáról emlékeznek, holott a későbbi történetíróknak balvélekedései (szerénységből-e vagy inkább irigységből?) ezeket tagadják, s Európába költözött eleinket természeti vadságokban maradott, míveletlen s embertársaikat dúló vad csoportoknak, sőt illetlenül még állati csordáknak is vétkesen állítják.
E kis kitérő után Solt nagyfejedelmünkre visszatérve, a halála évének megállapításában eltérések vannak. Padányi szerint 935-936-ban halt meg, Dümmerth szerint a 940-es évek valamelyikén, Pénzes szerint meg 39 év uralkodás után, 54 évesen, 947-ben hunyt el. A költő megemlékezéséből egy részlet [Pénzes 189.]:
Nagy Zoltán: Zoltán vezér népe
villámot rázkódtat
Ötven és négy évből,
harmiczkilencz évet,
Áldozott fel Zoltán édes nemzetének!
És bár elején - míg húsz éves lenne:
Három férfi kérte... hogy harczba ne menne;
Mégis egy évre - hogy sírban nyugvék apja -
Honalkotó kardját... kezeibe kapja...
- "Utánnam, véreim, utánnam, vitézek!
Végezzük el, a mit apám bé nem végzett...
És leng a nagy zászló - az a győzhetetlen jel -
Mellyen turulmadár szállt a magosba fel."
Áldozott fel Zoltán édes nemzetének!
És bár elején - míg húsz éves lenne:
Három férfi kérte... hogy harczba ne menne;
Mégis egy évre - hogy sírban nyugvék apja -
Honalkotó kardját... kezeibe kapja...
- "Utánnam, véreim, utánnam, vitézek!
Végezzük el, a mit apám bé nem végzett...
És leng a nagy zászló - az a győzhetetlen jel -
Mellyen turulmadár szállt a magosba fel."
Soltot
egy másik Árpád-ivadék, Jutas fia, Fajsz követte, majd az akkori örökösödésnek
megfelelően, a nemzetség legidősebb tagjaként Solt fia, Taksony következett.
Folytatva a sort, Soltnak az unokája Géza fejedelem, dédunokája pedig I. István
volt. (Szondi Miklós helytörténeti munkájának felhasználásával.)
Solt fejedelem fából készült szobra a Városháza előtt
SOLT TÁJAI, TOVÁBBI TÖRTÉNETE
(Részben Solt Honlapjának, másrészt Dr. Nagy Béla, egykori iskolaigazgatóm, helytörténész munkáinak felhasználásával)
A város fekvése
Három fontos
fő útvonal keresztezi egymást Solton: az 51-es, az 52-es és az 53-as. A várost
kelet-nyugati irányban átszelő 52-es úton elhagyva Soltot először a 150 m széles Holt-Duna, majd
az 1,5 km
széles és 5 km
hosszú erdősített sziget, végül az 550 m széles Duna követi. A parton folyami kikötő működik, melynek bővítésére a
dunai közlekedés fellendülésével nagy esélyek kínálkoznak. 1902-től a
települést vasútvonal köti össze Dunapatajjal, Kunszentmiklóssal. A környező
településekkel - több irányban - városunkat 94 autóbuszjárat kapcsolja össze.
Természeti adottságok, értékek
A solti lapály, a Duna által feltöltött síkság meglehetősen rossz lefolyási
viszonyokkal, melyet az idők során csatornázással próbáltak javítani. Ezek a
csatornák az öntözésben is szerepet játszanak. Ilyen a Sákor-csatorna is, mely
a Solt és Dunaegyháza közötti mély, mocsaras terület lecsapolása érdekében
épült. Ez Dunába torkollik, nyáron, aszály idején innen szivattyúznak bele
vizet, javarészt természetes hajlatokból lett kialakítva. Ugyancsak régi
hajlatok és a Duna-meder részei alkotják a Nagy-ér mai medrét is. Ma ez a
Szelidi-tóba torkollik. A térség észak-déli irányban párhuzamos pásztákra
tagolódik. Több parti dűnét találunk, melyeket a népnyelv "domboknak"
és "hegyeknek" nevez: a Meleg-hegy a maga 124 méteres, a Tételhalom a
maga 113 méteres tengerszint feletti magasságával. A domborzat alföldi
viszonylatban tehát változatosnak mondható.
Szathmáry Piroska: Kígyós c. festménye
Solt történetének folytatása
Írásban Solt település nevével először egy 1145-ös keltezésű oklevélben találkozunk, amiben a Soltról Dunapatajra vezető utat említik. A XI-XIII. században Solt a kalocsai érsekséghez és a királyi birtokhoz tartozott. Városnak, azaz oppidumnak először 1384-ben említik. Előkerült egy pecsétlenyomó is, rajta a következő felirat: "Solt város pecséti 1619.".
Soltnak országos vásártartási joga volt. Ezek a Sára-napi, áldozócsütörtöki, Rókus-napi és a Márton napot megelőző hétfőre vagy keddre eső vásárok.
A városi léthez kapcsolódik egy monda, melynek eddig nem sikerült írásbeli nyomára akadni, de még ma is létező hagyomány az itt élők körében: nevezetesen az aranykulcs legendája. E szerint a város IV. Béla királytól két aranykulcsot kapott, amiért őt az üldöző tatárok elől elbújtatta, megmentette. A kulcsokat a református templom tornyának gömbjébe helyezték el, mely villámcsapás következtében leégett. Az aranykulcsok összeolvadtak, eltűntek. Azóta is a város pecsétjében láthatók csupán.
Solt mezőváros gyarapodását és fejlődését járási, illetve megyei székhely volta is segítette. A török megszállás alatt az adózás folyamatosságát a kalocsai vár helyőrsége biztosította. A jelentős összegő adó Solt gazdasági kiemelését tükrözi. A török hódoltság azonban véget vetett a virágzó mezővárosi életnek. Bár a település nem pusztult el, az összeírásokban már csak falunak nevezik. Később, mivel fontos dunai átkelőhely volt, megint visszanyerte jelentőségét olyannyira, hogy 1715-ben már ismét mezővárosként jelenik meg az adóösszeírásban. A települést sokatat említik II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idejéből. A fejedelem itt táborozott és itt fogadta I. Lipót császár követét, majd innen indult a bácskai hadjáratba. Vak Bottyán János és a császáriak között folyó harcok emlékét őrzi a Sákor dűlő. A török uralom miatt elnéptelenedett pusztai területekhez adomány, vétel, házasság révén jutott az északi vármegyék nemessége a XVIII. század második felében. Így jutott birtokhoz Solton és környékén báró Révay, gróf Berchtold, gróf Nemes, gróf Vécsey, gróf Benyovszky, gróf Czebrián, gróf Pongrácz, gróf Teleki család. Kastélyaik a XIX-XX. században épültek.
--- VERSEK ÉS KÉPEK ---
Tételhegy
A nap nemrég még harmatot
ivott a tompa csúcsokon,
mellé szegődött büszkeség
A nap nemrég még harmatot
ivott a tompa csúcsokon,
s most perzsel
minden kutatót
a bölcsen feltárt árkokon…
A régészek keze nyomán
ím feltárul a tarka múlt,
s amit a gyermek az órán
színes könyvekből tanult,
ma holtában is élni kezd:
a sok cserép, tárgy, hűs tetem
megfejtendő üzenetet
kódol nekünk e kis h e g y e n.
Árpád-földön s a római
Castrum jó sáncai között
hány szolga, pór, úr szenvedi,
ha odalent megütközött
a védelem s az ellenfél,
mert ellenérdekük
miatt fröccsent a vér…?
S most kardtól kimúlt életük
leletként éppen annyit ér,
amennyit merev mozdulat
és koponyán tátongó lék
tud elmondani e kornak…
Beszél a híres domb-vidék.
Ásó-rögöt s a kis ecset
fejtette sok-sok magocskát
masszív lakókocsi mellett
őrzi a sok fóliazsák.
Az árkok, sírok szélein
cseréppel, csonttal mért idő-
egységek holt darabjain
tűnődik el a megfejtő,
a főrégész, ki jegyzetel,
s a társaktól adatot kér,
és interjúra úgy hív el,
mint sátrába a fővezér.
Kíváncsisága érthető,
de talán ő sem érti azt:
a történelmi temető
e kisvárosnak mit mutat.
Solt fejedelem birtokán
e dombbal védett múlt-darab,
s megírandó könyv nyomdokán
az erősödő öntudat
milyen erővé párosul?
A ma is küzdő solti nép
ebből vajon mennyit
tanul?...
Vakít a nap. Tételhegyen
Idő-ispán ítélkezik.
A csúcsokról a múlt üzen
és lenn … a búza beérik.
Tételhegyi ásatások
(Dr. Szentpéteri József vezetésével)
(Dr. Szentpéteri József vezetésével)
Solt -Tételhegy a Delta c. TV-műsorban
Duna-parti képek egy digitális fényképezőgépről
Földvár felől kis hajó érkezik,
szemben vele hosszú uszály halad,
hullámlovas most kötelet feszít,
s a motorcsónak hirtelen kanyart
ír le a fényes, meggyűrt habokon.
Aztán a hullám homokvárig ér,
s leomlik az a sűrű ostromon,
hiába formázta meg a
tenyér.
A kislány sír, a kisfiú szepeg,
anyjuk mond nekik halk vigasztalót,
s mutat nekik színes jégkrémeket,
apjuk meg kortyint habos nyugtatót.
Két vicc között sátor árnya alatt,
barátok közt a szó most többet ér,
mint kikötőn túl munkás mozdulat…
Pihenni is kell, ha a nap felér
felhő-hegyek csúcsára s még tovább.
Hétvége van. Tenyérnyi öltözék
követi barna testek hajlatát…
E szabadságon nincsen semmi fék.
Nevet a nap, sőt őrjítőn tüzel.
Mosoly, derű az ifjú arcokon.
A sátorfőnök vízcsapra ügyel.
Békesség szunnyad fűzfa-árnyakon.
A vontató a dombra épp felér,
egy másik csónakkal vízbe tolat.
Az arra futkosó kutya nem fél,
csak kedvtelésből másikra ugat.
A lovas pálya mögött cammogó
autó csendben partszélen megáll.
Az új kocsi egyszerre pattanó
négy ajtaján felnőtt, gyerek kiszáll.
Nagy csobbanás kíséri lépteik’,
bár itt a hűs víz derékon alul
érinti testük, labdájuk pedig
beljebb esik, s az apa érte nyúl.
tisztogat most a hirtelen jött szél,
s visszakerülnek könnyű csomagok
az autóba…Ismét otthon a cél.
A gyorsuló járat után a por
gomolyfelhőként lep be kereket…
A Duna-part idén is arról szól:
hogyan viseljük el a meleget.
2007. aug.
A kikötő
A kikötő
Motorcsónakok
A homokvár
Révbérpuszta
Lópata süllyed az árva homokba.
Pattog az ostor…Olyan ez a vágta,
mint makedóni N.S. idejében,
solti mezőn, Duna-part közelében.
Fordul a négyes, a hintaja libben,
nem lehet úszni a szélbe se
szebben.
Vágtat a hármas. A sárga ha
prüszköl,
párja is ugrik, eléghet a tűztől:
Nap lobogása, mely égeti bőrét,
hajtja az ösztöne egyre előrébb;
emberi taps ütemes ügetésre
készteti lábait…Ennek is vége.
Itt ökör cammog, amott csacsi
lépdel.
Új lovas küzdhet a zablavas-fékkel;
bal keze most elorozza a kendőt,
mit szeretője előbb neki megszőtt.
„Tánc, de betyáros és ördögi vágta
!”-
mondja a szpíker hangsokszorozóba…
Kapja a csókot, a bort is a
győztes,
messze pedig eliramlik a ménes.
Gémes a kút, de nem oltja a
szomjat,
kör közepén a kunyhóba se lakhat
már mai lény, hisz ez mind csupa
jelkép:
új, sudaras karikás-szuvenírként.
T r i n k e l a
német a hosszú lelátón.
Marhagulyás leve csurran a tálból.
Víg citerák dala rántja a lábat.
Lángosevésben vajon ki a bátrabb ?
–
Napnyugovásig eldőlhet a kérdés.
Itt is a busz, hiszen nem jön a
révész…
Csendes a puszta, a nóta se hallik,
távoli gépzene hangja morajlik.
Lent Duna habja lehűti a lábam,
csillagos est betakarja a sátram.
Hűs ereimben Te gyújtsd meg a
lángot !
Szíved a bérem. Ez m á s t
sose vágyott.
Fogathajtás
Fogathajtás
Küzdelem a piros kendőért
Pincefalu
Neked csak domb, de nekem hegy,
ahol a nap szőlőszemet
fürtökbe rak, ontva a fényt
emberfeletti mérnökként.
Máshol a táj csupasz, kopár,
itt a gödör hűs pince-vár,
nem rókalyuk, szűkös odú,
félezer ház: pincefalu.
Micsoda kéz kaparta ki?! -
vénülő szájból hallani,
mire cserép, melyikre nád
került, védve gazda borát.
Hol van a gyertya, hol a mécs?
Gömbfénytől a nemes penész
ezüstté lesz szemünk előtt,
múltba fordít jelen időt...
Fiatalúr még Vécsey,
csak a szőlőt ízlelgeti,
présház körül botladozik,
hallva kapások dalait.
Nem is sejtve, mit hoz a sors:
„Halálnak halálával holsz”,
ha elnyomódra kardot rántsz -
ennyit megér a szabadság.
Présekbe vájt régi betűk
idéznek még drága nedűt,
melybe nem csöppent veríték -
szolgának nem jár teríték,
őzpecsenye, sülfácáncomb -
hagyma, kenyér, kapa s a gond:
sok a gyerek, kicsi a bér,
évgyűrűs arc s kérges tenyér.
Kádakra írt ódon jelek,
ne fájdítsátok szívemet,
arcomat érje fenti fény
pincesorok gyepszőnyegén!
Lopóra simul már az ujj.
Ó, ez a bor szinte gurul
torkomon át, pezsdít, zsibbaszt,
kortyokban nyújt édes vigaszt!
Lágy kenyér vár tányéromon,
belőle tör barát, rokon,
csípős pörkölt bennem hevül,
vén hegedűm előkerül.
vérszín puttony és présbordák...
Edényt a víz, varázsital
mossa át testem, s fiatal
vagyok ismét. Indul a bál.
Szüretkor mind társra talál,
s a vénebbje sem szomorú...
Új ezredév hajnala vár.
Ünnepelj, táncolj, pincefalu!
2000.07.25.
Több mint félezer pince
In vino veritas - Borban az igazság!
A Vécsey Kúria, ma Városi Könyvtár
A három honvéd sírja a parkban
A II.világháborús emlékmű az elesettek névsorával
Gr.Vécsey Károly szobra a kastély (park) udvarán, ahol gyermekkorát töltötte
A Vécsey-címer
A tizenharmadik aradi tábornok
Vécsey Károly Általános Iskola
( Ma már a II.Rákóczi Ferenc Iskolával - Kissolt - mint tagintézménnyel bővülve)
Vécsey Károly Művelődési Ház
(az Aranykulcs téren)
További képek és videók Soltról
Solt testvértelepülései: Kerava (finn), Habitschwald (német),
Csíkdánfalva (erdélyi)
Solt Város
és Csíkdánfalva Önkormányzata között is
testvértelepülési kapcsolat van. A két település elsősorban kultúra és
sportolás keretében szervezi meg találkozásait. Felelevenítik a népi hagyományokat,
néptánc fellépések, különböző városi ünnepek alkalmával. Kölcsönösen vendégül
látják egymást szállással a település lakói, így kialakul a családok között egy
baráti kötelék. (Ezt a verset a csíkdánfalviak egyik solti vendéglátására írtam.)
Hídépítés
Ködben úszik a Hargita,
esőt is szór égi szita.
Patak vize Oltba duzzad,
ami hátán gallyat futtat.
Dánielek, dánfalviak
építik már azt a hidat,
mely összeköt magyart s magyart,
átvészelve sok zivatart.
Szeretetből épül a híd,
sólyom őrzi pilléreit,
ível múlt és jelen között,
öröm s bánat partja fölött…
Reggel óta fiatalok
fújják ezt az új dallamot
immár kint, valódi téren.
Zene száll e szép vidéken.
Hargitai madársereg
hallgatja az üzenetet.
Hallják szerte egész Csíkban,
s itt az ünneplő templomban.
Újra él a jó királyné,
Erzsébet, az oszlop övé…
Ponyvák alatt fazekasok
cserepei mázatlanok,
pirosak és éjfeketék…
Olyan textilt nem sző a gép,
mint amilyent arrább látni.
Nem kell érte messze menni,
nem kell Madarast bejárni,
Szenttamásig elfáradni,
s kijárni a szakközepet…
Ügyes kezek műremeket
formáznak századok óta.
Átszáll apáról fiúra
e hagyomány csorbítatlan.
Pillér ez is az új hídban.
A sok vendégházi ember
együtt él a szeretettel,
amely felé mindig árad,
mint a hömpölygő Köd-patak…
Csíkban élő dánfalviak,
testvérien szóló szavak
szárnyaljanak még sokáig,
erdők, folyók kifogytáig!
Gyertek, s aztán mi mehessünk,
meleg cipót felszelhessünk,
fürödhessünk borvizekben,
s lakhassatok nálunk rendben!
Mintha határ nem is volna,
kurjantásunk messze szólna,
Hargitán túl, no meg innen,
békességben, szeretetben. (2009.05.28.)
TOVÁBBI KÉPEK
A dánfalviak ajándéka: KÉT SZÉKELYKAPU
Születésnap a kissolti nyugdíjas egyesületben
Klubfoglalkozás
Népdalkörök találkozója (dunavecseiek és kissoltiak, kettő a sok közül)
Vendéglátás citeramuzsikával a Közösségi Házban
Ez a zenekar állandó kísérője a 10 éves népdalkörnek
Vándorserleg a magyarnóta-versenyekről
Augusztus 20.
A mazsorett-csoport, ünnepi műsorok (pl. a szüreti fesztiválok, karácsonyi koncertek) népszerű szereplője
Memory of Solt
(Újabb verseimhez és blogjaimhoz szíveskedjék átkapcsolni! Üdvözlettel: Csősz József)
1 megjegyzés:
Ajánlom a SOLT c.blogomat soltiaknak és nem soltiaknak egyaránt.
Megjegyzés küldése