Nemzedékek

nemzedékek 

Mottó:

Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.

(Márai Sándor: Ég és föld) 

 A nemzedék Mannheim Károlytól származó szociológiai fogalma arra a társadalmi csoportra utal, amelynek tagjai nagyjából egy korcsoporthoz tartoznak, és a gyermekkori szocializációs folyamatot követően a világnézetüket meghatározó legfontosabb társadalmi tapasztalataik valóságos kötődéseket, tematikus közösséget hoznak létre köztük.

Kedves Olvasóim!  Hadd kezdjem a családommal: mindenekelőtt édesanyámmal és édesapámmal! 

Édesanyám (1924 - 1988)

ELÉGIA ANYÁM EMLÉKÉRE 

-         anyák napja előtt –

Attilát idézi Etus

(90 éves lexikon),

s miközben hangját hallgatom,

eszembe jut számtalan  juss,

s egyre fájóbb lesz az emlék.

Anyám, hol vagy? Mért mentél

végtelen útra? Hisz nemrég

még te mondtad: Messze az éj.

Férfibb voltál száz férfinál,

akinek egyetlen fia

tiltakozott: neki nem jár

minden évben új ing s ruha.

Szereteted csillagokig

röpített akkor is, most is,

mikor sírodon virágzik

bánatom: voltál, de nincs,

ki a lépteimet óvja:

Vigyázz, ne hajts, gyors a motor!

Vár sok gyerek, még több óra,

könyv, miután megmosakszol.

Ne szívod a vegyszert, mérget

zöldülő palánták között,

s ki tanáccsal szolgált néked,

ma is érhetik örömök.

Csak te nem vagy. Csak álmodlak…

Messze voltál a hetvenhez,

mikor szíved végsőt dobbant

otthonodban…És a fényes

foszló nap párna-hegy mögé

bukott fájó üzenettel…

Nem csókollak soha többé,

eggyé válik nappal s éjjel…

Attilát idézi Etus

(90 éves lexikon),

s miközben hangját hallgatom,

fülemben cseng az ismert ritmus:

„ a mosónők korán halnak…” ---

s mind, ki szívét széjjelosztja.

Sírodnál a fiad hallgat,

más helyett is könnyét ontja.

S ha hazatér, mosolyt mímel:

kell a holnap, kell a derű,

kell törődni a vetéssel,

szólhasson még  hegedű!

Pázsitkockák között nyíljon

új családi harmónia!

S apám hangja, érc-vigaszom

biztat lentről :semmi hiba!

Mégis, mint rég Attilának,

úgy hiányzol Józsefednek,

ezért élővé álmodlak:

MAMA, soha nem feledlek!

1999.április 11.

Apám (1922 - 1995) 

APÁM ALKOTMÁNYA

Augusztus egyik csillag-

fényleső alkonyán

így intett engem halkan

őszülő jóapám:

Hiába állsz a jólét

legmagasabb fokán,

Szent István-szigort őrzöl

szívednek hajlatán,

lelked legmélyén, míg élsz,

tíznél is több parancs

hajt téged, s folyton alkotsz,

maradva víg suhanc,

hegedülsz csalfa nótát

annak, ki bortól ég,

s örömét árnyékolja

egy kis keserűség.

Gyermeked jóra inted,

s mind, aki véled szól,

tarsolyát teletölti

bölcsesség fáiról.

Vetni tanulsz s tanítasz,

arattál s arra vársz,

ki tér be hozzád holnap,

kit cipóval kínálsz.

Maradj szerény örökké!

Jóllehet bántanak,

arcodról jégesőként

peregnek a szavak,

te hagyd faképnél őket,

az győz, aki kitér…

Újult erővel ébredj!

Nap fénye véd, kísér.

Apám így intett akkor.

A szó most élethű

vers-alkotmánnyá érett…

Ünnep a sok betű.

Mosolytalan vígságom

talán mást megriaszt:

folyton kiírni vágyom

magamból a panaszt,

s játszani mindig új dalt

erősebb húrokon

s érezni, nincs ellenség,

csak jó barát, rokon.

Apám csillaga nem fönn,

bennem gyújt fényeket:

törvény, remény, cél nélkül

élni ma sem lehet.

1997.július 10.

 Néhány tudományos megállapítás a nemzedékekről

   

IDŐSKORÚAK A MÚLTBAN

  Bár az újabb nyugat-európai kutatások ezt a képet több ponton megkérdőjelezik, saját Duna menti falvainkon végzett elemzéseink inkább alátámasztják a fentieket. Adataink szerint az idős emberek meghatározó többsége a magyar falvakban a 18–19. század fordulóján családban él. Nemcsak magányos személyt találtunk elvétve, hanem a kizárólag házastársával vagy egyetlen gyermekével-rokonával élő idős emberek száma is elenyésző. Különösen az idős férfiak élnek viszonylag jó helyzetben, mivel közel 90 százalékuk önálló háztartás feje, melyben rendszerint több házas és nem házas gyermekével él együtt. Alacsony közöttük az özvegyek aránya is, ami arra utal, hogy amennyiben feleségük korábban elhalálozik, akkor túlnyomó többségük újraházasodik. Ebben a korszakban még az idős nők többsége sem magányosodik el, bár férje halála után a háztartás vezetésének pozícióját általában sokkal kevésbé tudja megtartani és újbóli házasságkötése is lényegesen ritkább.

NAGYSZÜLŐK A JELENBEN

Napjainkban az 55 éven felüli idősebb embernek egy teljesen új világgal kell megküzdenie, amelyben legtöbb korábbi gondolati referenciája módosult, újjáalakult vagy eltűnt. Eközben a fiatalabb nemzedékek egy olyan változó világgal találják szembe magukat, amelyben, úgy tűnik, csak nagy nehézségek árán tudják kialakítani a sajátos környezethez való tartozás érzését. E tény pedig közvetlen következményekkel jár mind a történelmi emlékezetre, mind az identitás kialakítására nézve. 

A NŐ A MÚLTBAN 

1) kielégíti férje szexuális szükségleteit;
2) részt vesz a családi vállalkozásokban és helyettesíti férjét, ha az beteg vagy távol van;
{8-408.} 3) beszerzi és elkészíti a család, illetve háztartás táplálékát (részben megosztva ezt a munkát a férfiakkal);
4) ruhákat készít és javít saját maga, férje és a háztartás többi tagja (a gyermekek és a cselédek) számára;
5) fonónőként bérmunkát („bedolgozást”) végez, különösen házassága első időszakában, gyermekei megszületése előtt;
6) gyermekeket szül;
7) gyermekeket nevel;
8) fenntartja saját maga és otthona függetlenségét férje halála után is a család és a gyermekek érdekében.

GYERMEKKOR A MÚLTBAN

 A gyermekkorral kapcsolatban az elmúlt 150 esztendőben két olyan óriási változás is lezajlott, amely alighanem gyökeresen átformálta azt. Az első a halálozási viszonyok alapvető átalakulása volt. A hagyományos világ gyermekéletét ugyanis nemcsak a maihoz képest sok gyermek jellemezte egészen a múlt század utolsó harmadában kezdődő demográfiai átmenetig, hanem a halállal való gyakori találkozás is. Szinte nem volt olyan család, ahol a felnövekvő gyermek – már amennyiben megérte a felnőttkort – ne vesztette volna el néhány testvérét, egyik szülőjét vagy a vele együtt élő valamilyen más rokonát élete első két évtizedében. Nincs ugyan rá közvetlen forrásunk, de látatlanban is biztosak lehetünk abban, hogy a fenti eseményeket végigélt gyermek viszonya élethez, halálhoz, szülőhöz, testvérhez, rokonhoz biztosan más volt, mint mai utódjaié (Stone, L. 1981: 219–220). A másik változás, amely a gyermekéletet az elmúlt öt-hat generációnyi szakaszban átalakította, az iskoláztatással kapcsolatos. A „régi világra” vonatkozó források szinte egyhangúlag azt állítják, hogy a falusi gyermek csak télidőben, ősztől tavaszig járt iskolába, akkor is csak igen rövid ideig: a fiúk 3–4 évig, a lányok gyakorta nem több, mint egy esztendeig. Sokan egyáltalán nem látogatták az iskolát, mert az pénzbe és időbe került, ugyanakkor viszont elkerülése a család, a szülők számára egészen a 19. század közepéig nem járt komolyabb következménnyel. Csak 1845-ben helyezett a Helytartótanács egy rendelete pénzbüntetést kilátásba abban az esetben, ha a szülő az elemi iskola alsó két (!) osztályát nem végezteti el gyermekével (Horváth Márton [szerk.] 1988: 290). Az iskoláztatást nagymértékben kibővítette és továbbfejlesztette Eötvös, majd Apponyi népoktatási törvénye (1868, illetve 1908), aminek eredményeképpen a falusi gyermekek iskolalátogatása egyre rendszeresebb, egyre általánosabb és egyre hosszabb ideig tartó lett. Míg az ország össznépességében a 6–15 éves iskolaköteles korosztályból az iskolát rendszeresen látogatók arányát a 19. század közepén még legfeljebb csak 10–20 százalékra becsülhetjük, addig az 1870-es években ez az arány már elérte a korcsoport felét, a századfordulón pedig a 80 százalékát (Magyar statisztikai évkönyv 1899: 314). Közben a iskolában töltött évek száma is nőtt, s az iskolai szünet fokozatosan a nyári hónapokra húzódott össze, ami átformálta mind a gyermekek időbeosztását, mind munkához való kapcsolatukat. És, ami nagyon lényeges: az iskola rendszeres látogatása a nevelés folyamatát a korábbi egyoldalú otthoni-családi {8-403.} központúságból duálissá formálta – megnövelte az iskola szerepét, és a napi életben való tájékozódás, az ismeretek-készségek elsajátításának a családdal, a környezettel párhuzamos, azzal versenyző másik forrásává tette.

Mindeme változások dacára azonban azt kell mondanunk, hogy legalábbis a 20. század közepéig még a család és háztartás volt a gyermeknevelés szempontjából a meghatározó. A hagyományos társadalom értékeit képviselő család nevelési céljai elsősorban nem a gyermek képességeinek sokoldalú kibontakoztatására, hanem a fegyelemre és a munkavégzésre való maximális alkalmassá tételre, nem az egyéniség minél teljesebb kifejlesztésére, hanem a közösséghez való minél nagyobb mértékű alkalmazkodásra irányultak (Kresz M. 1949: 64). Bár e korban a jó és tiszta erkölcs fontosságát állandóan hangsúlyozták, a gyermek nem elsősorban erkölcsi alapelveket tanult meg, hanem a gyakorlatban élő, a közösség által elvárt normákat és szerepeket sajátított el (Jávor K. 1989). Kezdeményezőkészség helyett azonban inkább engedelmes és alkalmazkodó lett, amire a 19. század végéig egyértelműen jogilag bebiztosított függő helyzete is rászorította. A gyermek ugyanis a régi magyar jog szerint nagykorúságának eléréséig a rendszeres testi fenyítést is magában foglaló „házi fegyelem” alatt állt, atyja „testi és lelki erejének megfelelő” munkára szoríthatta és keresményét tetszése szerint felhasználhatta saját, illetve a család érdekében (Hermann K. 1885).
A munkára nevelés üteme és intenzitása, illetve ennek érdekében gyermekek munkára fogása azonban nem volt egyértelműen azonos mértékű a különböző időszakokban. Régebbi forrásokból, illetve Morvay Judit (1956) 19. század közepére vonatkozó megállapításaiból arra következtethetünk, hogy a magyarországi paraszti társadalomban ez akkor még inkább a tizenéves kor közepén következett be. Az újabb kutatások, amelyek inkább a századfordulóra, a huszadik század elejére vonatkoznak, viszont a 10–12 éves korban történő munkakezdést hangsúlyozták. Az ellentét egyrészt alighanem azzal oldható fel, ha tekintetbe vesszük azt, hogy – amire még a későbbiekben kitérünk – a 19. század végétől kezdődően a család- és háztartásszerkezet az ország nagy részén átalakult, leegyszerűsödött. Ugyanakkor a hagyományos paraszti gazdálkodás jobbágyfelszabadítást, nagybirtoktól való elkülönülést és tagosítást követő átalakulásával, intenzívebbé válásával a családi gazdaság csökkenő munkaerőalapjával növekvő méretű munkaerőigény került szembe, melyet a mezőgazdasági technológia javulása a huszadik század közepéig csak részben tudott ellensúlyozni. Vagyis a 19. század második felétől nyilvánvalóan a család minden tagjának – így a gyermekeknek is – egyre többet kellett dolgoznia, miközben az iskolai oktatás időigénye is fokozatosan növekedni kezdett. Az ellentét feloldásának másik módja, hogy aláhúzzuk azt a tényt, miszerint a paraszti munka megtanulása olyan hosszú folyamat volt, amely sok esetben játékos formában már 4–5 éves korban elkezdődhetett, s a szükségletektől és lehetőségektől függően változó ütemben, változó komolysággal és változó intenzitással egészen a felserdülésig tartott.
Megjegyzendő, hogy a folyamat ütemezését, hosszát tekintve nem teljesen egyforma volt a fiúk és a lányok esetében. Amíg a kisgyermekek között a tevékenységek nemek és kor szerinti elkülönítése nem játszott szerepet, addig a későbbi korcsoportok esetében már igen. A munkára nevelés folyamata ugyanakkor a lányok esetében {8-404.} általában rövidebb, intenzívebb volt, összefüggésben a biológiai érés, valamint a házasságkötés időben korábbi bekövetkeztével.
Ha modellszerűen kíséreljük meg megfogalmazni a gyermekélet típusait a hagyományos társadalomban, akkor röviden az alábbiakat lehet mondani: a hagyományos parasztság gyermekéletének jellemzője a családcentrikus lét, az iskolai oktatás általában pontosan, kötelezően meg nem határozott, de majdnem mindig rövid, egy–három éves időszakot tesz ki és viszonylag kevés hatást gyakorol a személyiség fejlődésére. A gyermek mindennapi élete során a munka és a játék nem válik el élesen egymástól, komolyabb méretű munkára fogásuk későn, csak tizenéves koruk közepén következik be (minden valószínűség szerint összefüggésben a biológiai érettség mainál későbbi elérésével). Ezzel szemben a 20. századi modellben az iskola domináns szerepet tölt be, az iskoláskor 8–12 évig is eltart, a játék és a munka elválik egymástól, utóbbi szerepe és intenzitása rohamosan csökken, az iskolába járással nem fér meg. E két sarkított, ellentétes modell között széles a változatok száma. Egyrészt a kettő közé beékelődik időben egy, a századfordulóra jellemző átmeneti modell, ahol mind a munkaterhelés, mind az oktatási terhelés megnő. E folyamattal párhuzamosan egyrészt a biológiai érés kezd felgyorsulni, másrészt a „gyermekkor” határa időben kitolódik, mintegy alkalmazkodva a megnövekedett terheléshez. A változatok másik feltételezhető csoportja – mely eddig kevésbé feltárt – regionális lehet. Nyilvánvaló, hogy azokon a területeken (Dunántúl, Kisalföld, Felföld), ahol az írástudás szintje magasabb volt már a 19. század közepén, ott minden valószínűség szerint a rendszeres iskoláztatás megindulása korábbi, gyakorlata intenzívebb, hosszabb lehetett. Ugyanígy feltételezhető, hogy a gyorsabban fejlődő, gyorsabban polgárosodó, az intenzívebb gazdálkodást hamarább kezdő területeken korábbi, illetve szélesebb körű lehetett a gyermek munkába állítása, és kiterjedtebb az iskoláztatása, mint a lassabban mozgó, lemaradó peremterületeken. Végezetül biztos, hogy számolnunk kell a gyermekéletben is a társadalmi rétegváltozatokkal akár a kiváltságokkal rendelkező–jobbágyi sorban élő, akár a birtokos–birtoktalan, akár az egykéző–sokgyermekes csoportokat állítjuk szembe egymással. A kiváltságolt rétegek, a birtokosok, illetve egykézők esetében a gyermek iskoláztatása valószínűleg gondosabb, megbecsülése nagyobb, munkára fogása kevésbé intenzív, míg a függő helyzetben élők, birtoktalanok, sokgyermekesek esetében ennek ellentettje feltételezhető. Ugyancsak eltérőek lehetnek az egyes társadalmi rétegekbe tartozó gyermekek játékai, a különböző családok által a gyermek számára nyújtott juttatások, illetve a vele szemben állított követelmények.
E különbségek a 19–20. század folyamán nagymértékben csökkentek – az iskoláztatás fejlődése, illetve meghatározott szintig/életkorig való kötelezővé tétele nyilván az egységesülés irányába hatott –, de teljesen nem szűntek meg. A megélhetés kényszere, illetve a családi gazdálkodás munkaerőigénye egyes rétegekben a régi „gyermekélet” modell lehetőség szerinti megőrzése, míg a tanulás/képzés társadalmi előrejutást könnyítő szerepét felismerő középrétegek esetében inkább a régi modellel történő szakítás irányába hatott a századfordulótól kezdve.

                                                  Anya és leánya a közönség soraiban

Beszélhetünk-e nemzedékről a mai fiatalok esetében, s van-e valamilyen sajátos jellemzőjük az előző korosztályokhoz képest?

---  A mai nemzedék nem egységes, és nem különül el élesen az előző generációktól. Életesélyeik alakulásában továbbra is rendkívül meghatározó a szülői háttér, s az a tény, ki, hova születik? Ez azt is jelenti, hogy a szülői társadalmat megosztó társadalmi egyenlőtlenség a fiatalok körében is újratermelődik. Például hiába teremtődött meg a közép- és felsőoktatásban való részvétel lehetősége – az alsó rétegekbe tartozók, illetve az underclassba süllyedtek ezzel nem tudnak élni vele. Az „ide született” fiatalok 47 százaléka csak az általános iskolát végzi el, és végül ugyanabban a „roncstársadalomban” találja magát, ahol a szülők vannak. Arra a társadalomra pedig az erős kasztosodás a jellemző, ahol a születési hely ennyire meghatározó az egyén esélyeinek alakulása szempontjából. Sajnos, Magyarországon ezt a folyamatot már tapasztalhatjuk. A társadalmi szerkezetben kialakult nagymérvű polarizáció az utódnemzedék körében is erősen leképeződik, és meghatározó módon tagolja a fiatal nemzedéket. Ha csak az egyik legsúlyosabb problémára, a munkaerő-piaci folyamatokra szűkítjük le a kérdést, akkor is azt látni, hogy a fiatalok sokkal kevésbé integrálódtak a társadalomba, mint a szülői nemzedék.

  

A fiatalok hogyan látják a helyzetüket?

--- A többség bizakodó. De ha ennek fedezetét kérdezzük, akkor nincs válasz. Megpróbálnak felülemelkedni a dolgokon. Fogyasztani akarnak, egzisztenciát teremteni, lépést tartani. Ha van lehetőségük, akár uzsorakamatok, hitelek árán is. Gondoljunk a lakásszerzésre, az új fogyasztási szokásokra.

LL: Általános gond, hogy a magyar fiatalok nagy többségének jelenleg nincs elég erőforrása ahhoz, hogy komoly dolgokba belekezdjen. Nagyban növeli a problémákat, hogy Magyarországon is jelen van a modern, globálkapitalizmus egyik jellemzője a munkanélküliség, ami ma már leginkább a fiatalokat sújtja. Az ifjúsági munkanélküliség Magyarországon a ’90-es évek elején ugrott meg hirtelen. Ezen az állam kezdetben azzal próbált segíteni, hogy legidősebb korosztályokat "távolította el" a munkaerőpiacról. A problémát azonban nem sikerült kiküszöbölni. Most azzal odázzák el, hogy más országokhoz hasonlóan kényszerűségbôl az iskolarendszerben parkíroztatják a fiatalokat, azzal a különbséggel, hogy mi a kivezető csatornákat nem teremtettük meg. Így megnyúlik az elsô munkavállalás ideje. A problémák azonban nem szűnnek meg, mert a végzősök mögött nincs olyan tudásbázis, ami bárhol versenyképessé tehetné őket. Ehhez ugyanis az iskolákat fel kellett volna "turbósítani". Egy felmérés adatai szerint mára tömeges és tartós munkanélküliség alakult ki a fiatalok körében is. A munkanélküliségi ráta legalább kétszerese az országosnak. Jelenleg a 25 év alattiak 14,2 százaléka nem talál munkát, szemben a 6 százalék körüli országos átlaggal. És nemcsak azért nehezült meg a fiatalok számára az integráció, mert az utóbbi években a munkaerőpiac összeszűkült, hanem azért is, mert új foglalkoztatási probléma jelent meg. Míg a szülői nemzedékben a munkanélküliség elsősorban az iskolázatlansággal kapcsolódik egybe, addig a fiatalok körében már a magas képzettségűek számára is egyre szűkül a munkaerőpiac. Ma a főiskolát végzetteknek például már 13 százaléka olyan munkát végez, amihez nincs szüksége a diplomájára.

A közeljövőben várhatók-e pozitív változások, növekedhetnek-e a leszakadók esélyei?

--- Erősen kétséges, hogy ezeknek a folyamatoknak lehetséges-e pozitív kimenete? A globalizációnak éppen az az egyik sajátossága, hogy egyre kevesebb ember kell a munkaerőpiacon, nagyon sokan eltartottá válnak. Egy olyan új világ köszönt ránk, ahol - képzettségtől függetlenül - a lakosság jelentős része – segítség nélkül - nem tud integrálódni a társadalomba. Magyarországon ennek valószínűségét növeli, hogy a vidéken élőket eltartó mezőgazdaság átalakulóban, szétesőben van, részesedése a nemzeti össztermékből 17 százalékról 6 százalékra zuhant, és nem várható olyan tőkebeáramlás, ami ezt a folyamatot megfordíthatná. Hosszú ideig tehát a mostani társadalmi berendezkedés fog újratermelődni, ami százezreknek jelent nehéz éveket. És ennek a létnek természetesen kialakul az életvezetési megfelelője is. Az ambíciók leépülnek, marad a vegetálás. Mintánkban a fiatalok 10 százalékának már semmilyen ambíciója nem volt. Már a saját sorsuk sem érdekelte őket.

TÉGED KÉRDEZLEK

Valaki súgja-e neked,

hogy köszönj illedelmesen,

ha felnőttel találkozol?

Ellépsz mellette csendesen?

Trágár szót mormolsz mérgesen?

Valaki mondja-e neked:

táskád, leckéd rendben legyen,

figyelmed friss, beszéded szép –

emberformáló értelem

vezesse vágyad szüntelen?!

Valaki arról faggat-e,

kit gúnyoltál, téged ki bánt,

s a sorsot döntő érdemjegy

biztat vagy alulkalkulált,

s ezért hol vétettél hibát?

Valaki int-e arra, hogy

ne habzsolj felnőtt-életet,

ne álmodj rontó álmokat,

ne siettesd az éveket,

maradj ifjú, amíg lehet?!

Tanárod olykor fedd talán:

Miért hallgatsz? Miért nem írsz?

Miért vihogsz? Miért nem állsz,

ha felhívott? Ennyit se’ bírsz?

Otthon mi volt? Megint csak sírsz?

Nyakadban kulcs. Mozi előtt

vibráló reklámfény remeg,

távolban diszkó-hang süvít…

Ez vagy amaz most egyre megy.

Apa ezt úgysem érti meg.

Anya ha szól, talán az más,

de ő is fut. Néhány sort ír:

Hűtőben ezt - azt megtalálsz…!

Érzelem nélkül papír!

Sebzett lélekre semmi ír.

Valaki szólít: - Jössz, maradsz?!

- De a matek! – Lemásolod.

- Ne kínálj meg, nekem megárt!

- Pedig néznénk a videót,

És lenne annyi pártfogód.

(Hideg a ház, melyben lakom,

szülők szava sem melegít,

velük megyek ma s holnap is,

e néhány óra felderít…

A könyv magától nem tanít…)

Van, aki kell…Van, ami nincs:

iránytű, cél vagy példakép…

Múlttal viaskodó jelen

Húzza a jövőd kötelét .

Figyelsz, meghallgatsz némiképp,
napfogyatkozó nemzedék?

További képek és versek családomról

Erika  lányom (34) és kisfia

                                          ÁDÁMKA

A 3 éves Ádámka és 36 éves
édesapja 2012-ben

Te vagy az első férfi

az utódok közül.

Aki ezt most megérti,

biztosan úgy örül,

mint anyácskád, ki megszült,

s megnyugodott talán,

hogy kitöltöd a nagy űrt

a kurta családfán.

Jó apád oly büszke rád,

mint egykor senki más,

és játszva végez munkát…

A tenni akarás

érted szól főként, Ádám,

te apró jövevény,

ki még fekve a hátán,

nem tudja mily’ regény

formálódik majd róla,

mi jót tesz majdan ő;

egy bizonyos, azóta

gyarapszik, egyre nő,

mint kis virág a kertben,

mit gondoz az idő…

Úgy virulsz önfeledten,

s úgy néz rád két szülő,

akik páncélként óvnak,

mint háza a csigát…

Mit kívánjon Ádámnak

legvégén nagyapád?

Mit unokanővérednek

kis versbe fabrikált:

Sok szépnek, örömünknek

legyél tanúja, srác,

majd mint víg s hetyke legény

lépd át sorsod tavát!

Életed nyarán-telén

hő-s fagytűrő akác

képében győzz szilajon,

s ha egykor felénk jársz

emlékidéző utadon,

Virággal majd ránk találsz

örök-nyugalmú dombokon…

De addig,…ha kicsit vársz,…

fogadd csókunk… homlokodon!

2008.08.09.

Az 5 éves Flóra és édesanyja ( a nagyobbik lányom, Ildikó)

A következő vers még Flóra bébikorában íródott:

      Alanytalan mondatok,

       avagy a világ közepe

--Alszik? – Talán felébredt.

-- Sír? – Nem, csak mosolyog,

takarót tép és csapkod.

Így köszönt jó reggelt.

Aztán üvegre pislant,

és cuppanósan szív,

sötét szemével hív,

néha oldalra rikkant.

Úgy rúgkapál a csöppség,

mint száguldó vonat.

Simítja arcomat…

Neki mit is üzennék?

Nőj mind nagyobbra, édes,

s álmod legyen nyugodt,

durva világ-zajok

ne érjenek füledhez!

Te vagy a mi világunk.

Amíg a szívünk ver,

lesz benne  a n n y i  hely…!

A közepébe zárunk!

2007.január 18.

VIDEÓK  A  NEMZEDÉKEKRŐL

        Hol van az a nyár?                                                              Gyermekeimnek

Szeressétek az öregeket!

 Elnézést, nem kell háromszor végignézni!)

  (Elnézést, nem kell háromszor végignézni!)

Egy kis nosztalgia

ÉN IS VOLTAM GYEREK

A hintaló és hintaszék

közt félszáznál is több

esztendő múlott, elillant,

mint fény előtti köd.

Hosszú álom  most ez inkább,

vagy szép emlékezés,

mit nem törölt el az idő,

s nincs tőle menekvés.

Minden felnőtt (tegnapelőtt)

még gyermek is volt rég,

és szívében őrizte meg

a szárnybontó hitét.

Amint én is lelassulok

topogó babaként,

vagy épp egyensúlyt keresek –

ízlelgetve a fényt.

És önmagamnak bevallva

a nyilvánvaló tényt,

egykor  én is így próbáltam meg,

amint az unokám lép.

Vagyis ő már régen lehagy,

ha labdát kerget ott,

ahol a fű az udvaron

simára lekopott.

Könnyebb a régmúlt-idézés…

Hogyan is kezdődött?…

Ez a kislány a mintakép

új idő-sík fölött!

………………………………..

Papírhajóm könnyen siklik

egy víztócsa tükrén,

mint nagyapám horgászbotján,

a villanón a fény.

Gyerekkerékpár híján még

tekertem váz alatt,

s ha végképp kihulllt a kerék,

vezettem  naphosszat.

Apám mutatta, mint üt jól

a bognárkalapács,

de szöget földbe vertem én,

nem használt a jó tanács.

Az édesség volt mindenem,

most azért nincs fogam,

anyám ha mégis mást kínált,

csak ültem morcosan.

Nem volt még játszó vasutam,

s hogy mi is a dodzsem,

hol van a híres állatkert,

csak később ismertem.

Prüszkölt a ló eke után,

kárált a tyúk, ha tojt,

nyalta kezem a kiskutyánk -

nekem ez elég volt.

Fejemben hordtam laptopot,

vagy szép könyv lapjait

forgattam…Szólt tanítónőm:

Meglásd, ez megtanít!

Nagyanyám tengersok mesét

ontott este fölém,

véget sem ért, s én ringtam már

volt álmok tengerén.

Reggel nem sárkány ébresztett,

mire neszelt fülem,

más dalt szólt akkus rádiónk

kakasként, azt hiszem.

Régen nem kérdeztem soha,

milyen jó énnekem,

nosztalgiával érzem így

kis gyermekéletem.

Vásári szájharmonika,

vagy fényképezőgép

micsoda extra-örömöt

jelentett mindenképp.

Kisiskoláskor kezdetén

golyós számológép,

s a végén óra keleti,

hogy tudd, mi a mérték!

Pirosnyakkendős lobogás

felejteti a kínt:

hiába terem búza sok,

ha elveszik mind.

Ne hallgasd végig, unokám,

inkább csak egyet fuss,

hisz kisgyerekként jól tudod,

mit kapsz és mi a juss

a távozó apád után,

akit rég kíméletlenül

autó győzött le, hová

váratlan fény terül.

Kis unokám, a másik, ott,

te sem érted ma még

nagyapád ósdi, kígyózó,

de igaz meséjét.

Hamarosan világlik majd

a ködbe veszett szó,

reménységgel töltődik fel

a kicsiny házikó,

amelyben laktok…Autód,

lökdösd irányba most,

mesék szárnyán repülj vele,

keresd meg nagyapót,

s a nővérkéddel állj elém…

Csókom homlokotokon.

Szívem-szavam bennetek él

az új gyermeknapon.

(2010.)

Családom 2011 végén

Egy vers az öregkorból: 

      Amint idősödöm…

Ahogy a kor fölöttem lassan eljár,

varázslat bűvöl el, lelkem tavaszt vár,

ha fagy ezüstje hó-hajamra rászáll,

amint idősödöm.

Ahogy a kor fölöttem eljár lassan,

ellágyulok sok színes varázslatban,

múlt és jelen, jövő szívemben dobban,

amint idősödöm.

Ahogy a kor lassan eljár fölöttem,

belátom, oly sok tavasz van mögöttem,

sokkal több, mint ami lehet előttem,

amint idősödöm.

Ahogy lassan eljár fölöttem a kor,

sokkal többet jelent nekem a múltkor,

és minden perc és másodperc a sokból,

amint idősödöm.

Ahogy a kor fölöttem lassan eljár,

másképp dalol fülembe minden madár,

virágom és palántám szavamra vár,

amint idősödöm.

Ahogy a kor fölöttem eljár lassan,

tudom, hogy ifjan nem így gondolkodtam,

csodákra annyiszor talán nem vártam…

Amint idősödöm

s ahogy a kor lassan eljár fölöttem,

kedves barátom, ma többet érsz nekem,

annyi szép emléket őrzök szívemben,

amint idősödöm.

Ahogy lassan eljár fölöttem a kor,

fájdalmamat csillapítja valahol

hű szerelmem, ki gyógyírként átkarol,

amint idősödöm.

2009.04.28.

Beatrice: Motorizált nemzedék