FEKETÉN - FEHÉREN...
(Túl a Netlogon)
A SZÁMKIVETETT
Ismét jött lehajtott
fejjel:
maradt-e még böjti
kenyér?
Híd alatt érte a reggel,
teste-lelke tavaszi tél.
Júdáskodók hamis pénze
szikla-ösvényre
kergette.
Hitetlenség élet-része,
mégis igaz könyörgése.
Társa nincsen, hogy is
lenne?
Akad,aki megsegíti,
szállást is ad egy
éjjelre,
barátként mennybe
repíti.
Reméli, a nyár majd
hevít,
hajlékai csendes erdők.
Lelke mélyén emlékezik:
gyermekből hogyan lett
felnőtt.
Támolyog a nagyvilágban,
s ha az adomány már
elfogy,
elbóbiskol magas lázban,
s hírét viszik a
galambok!
BÁTORTALANSÁG
Barackfám, karcsú, kis ágadhoz
félve simult a létrán csüngő,
és ha te új rügy már késve szólsz,
támad az ollóm: múlt a jövő!
A DÖNTÉS
Eldőlt, mert eldöntöttem,
kidőlt, mert kidöntöttük.
Felhő borult föléjük,
ragyogó égre néztem !
Gyilkoltunk, daraboltunk,
hárman is belehaltak...
Bimbózó, könnyes ágak!
Fű vette át fájdalmuk!
Gyökerük sajgó titkát
őrzi még csonka törzsük.
Arra járt tekintetünk:
tisztább e kerti világ.
Nem teremtek eleget?
Más élők is támadták?
Évtizedek vad harcát
épp ma pecsételtük meg?
Eldőlt, tompán lezuhant
mind, száz részre osztódott...
Forró fűrész sóhajtott:
Véget ért a nagy kaland!
Nincsenek. A hiányuk
fájni fog egy kicsit még,
mikor más almája szép,
ha néha kosárba jut.
Eldőlt, rég eldöntöttem,
Kidőltek, mint reméltük...
Új télen vesztőhelyük,
a kazán nyarat terem !
A HARKÁLY
Dolgozik már hetek óta:
reppel e csőrzaj, e nóta
fegyverek halk ropogása.
Röppen odúra, az ágra.
Pirkad a májusi égbolt.
Ő vajon éjszaka hol volt?
Munkahelyén pici szíve
csendesedett... A sötétre
fátyolozott beteg törzsön
(gazda ment így el az őszön)
álmait hold ragyogása,
terveit meg se zavarta.
Védeni kell az öreg fát.
férget míg egyet is lát,
hallhatom csőre zenéjét,
szorgalom egyszerű rendjét,
tetteit kis madaramnak,
áldozatát fakopácsnak...
Versemet írni segítsen,
májusi dalt kusza fényben.
S mint szívem billen ütemre,
szárnyalok másnak üzenve:
hasznosat úgy kalapálok,
mint a madár, kire várok!
AMI KÉSIK, NEM MÚLIK...
Ha önfeledten dolgozik az ember,
patakként folynak össze napszakok...
Az elkésett üzenet most röppent fel:
kívánok hát szép reggelt, jó
napot,
örömteli hetet, megnyugtatót!
BENNEM ÉLSZ
(Ismét anyák napja van...)
Írtam már róla, de nem eleget,
tollamra tűzi hű emlékezet,
ha orgonát hajt szép májusi nap,
s lelkem fürdetik ünnep-sugarak.
Jól tudom, őt nem tavasz vitte el...
Nem volt képernyő, min megszűnt a
jel,
csak ágy, melyre ősz feje lebukott,
amint a nap körútján is szokott.
De oly rövid volt még e földi út,
másnak talán kissé hosszabb kijut.
A régen ritmust vesztett szív
megállt,
nem tisztelve a munka mámorát,
a szorgalmat, mely új erőt adott,
s a millió palánta itt vagy ott
mint új barátság mind magasra nőtt,
túlszárnyalva a munkát és időt.
A kitartást hű férje oldalán,
kinek a fa volt élete talán:
családfenntartó lett az alkotás.
Tanár fiú öröm, vigasztalás
arra, amikor még oly keserű
volt minden korty, múltban ivott nedű,
de édesek lettek évtizedek,
félelmet űző hitek, remények.
Ha orgonát hajt szép májusi nap,
lelkem is mindig új erőre kap:
hisz köztünk él, asztalnál, ünnepin
szól hozzánk, akiről most zeng a
rím.
Mert anyám, bennem élsz mindig s
tovább.
A szívvirág itt s orgona odább
dicséri örök szeretetedet,
ha könnyes szemmel nézem az eget !
ÁTVÁLTOZÁSOK
Tegnap még mint dölyfös
héja
csapott le a
tavasz-fényre.
Ráült viharos utakra
mohó télnek fehér
mérge.
Ma már talán engedékeny,
szégyenében folttá
olvad...
Láb a gázon, nem a
féken.
Látod már a hős
rügy-hadat?
Nézem a fát s téged
leslek:
rózsa-arcod rám
mosolyog.
Szerelemmel fűtött éjek
után várnak víg
nappalok!
ELJÁTSZOM...
(Költőtársamnak,
Beának)
Eljátszom neked szívem
kedves, szép dalát
Hétköznap is, mintha
ünnep lenne...
Mi fonja szorosra az élet
fonalát?
Ha tudnám, e kérdést
nem csempészném versbe!
BARÁTSÁG
A barátodban nem találsz hibát.
A barátság sokszor egy szál virág.
A barátodért néha könnyezel.
A jó barátságra emlékezel.
FELTÁMADÁS-VÁRÁS
Napfényt szűrnek át
most
jól ismert ikonok.
Vajon milyen dísszel
várják a templomok
hitünk üzenetét,
lelkünk langy melegét,
dalunkat, igaz szót,
újraszült reményét ?
...felszabadulás
az
önzés
ördögi
övezetéből,
rátalálás az
együttérzés
emberi
értelmére
talán húsvétkor,
csak még
az én életemben...
(részlet)
új fény
csak nőjetek
jácintok nárciszok
lelkembe is
új fényt hozzatok
e fényt vigyétek
mesze és tovább
ahol már várja
egy igaz barát
JÓ REGGELT,
SZÉP NAPOT...
...mégse nyiss ablakot
nem árad még tavasz
fénye sem ugyanaz
amint volt azelőtt
de ezt a zord időt
győzd csak le mielőbb
nem nézve az esőt
gondolj sok barátra
ki szíved melegét
lelked üzenetét
őszintén kitárja
(!)
JÖVENDŐNK ASZTALA
Ma úgy lőtte rám nyilait a nap,
hogy minden sejtem megadta magát.
A sok göröngy nagy, sima háttá
vált,
asztallá, melyen égitest harap.
Forró a gép, talán örül, hogy áll.
„Ez jó mulatság, férfi munka
volt!”
Öröm, fáradtság végül közbeszólt.
Sivárrá, de új remény lett a táj.
Kis barackfák közt pörgött a kapa,
és integettek szirmos ágaik,
hogy hosszúra nyúlt télnek nedveit,
gyümölccsé varázsolja nyár szava.
Ha lesz sok fény, simítva lombjaik,
ha nem hull jég szürke felhők mögül,
apró lények raja rájuk nem ül,
csak méhcsaládok szívják kelyheit.
Gyümölcshozásig sokszor kél a nap
vörös égboltnak széles kapuján.
Eltűnődve víg, sárga vigyorán
termő erőt hány ág virága kap?
S ha kis palánta lendül ég felé,
karcsú szárát nem zúzza szét a
szél?
A nap tüzétől lesz-e torz levél? -
bújik sok kérdés kételyek mögé.
Nincs kétkedőbb gazdaszemléletnél,
míg asztalra kerül az élelem,
és nincs ború és nincs már félelem:
éltet a kert, ha ő is rendben él !
LESZ ITT TAVASZ, VAN MÁR TAVASZ...
Nem én hullajtom a könnyem,
régen volt már, mikor sírtam:
szeretteim, jaj, mellőlem
elröppentek, mint a múltam.
Nem én sírok, csak a tavasz
ontja könnyét napok óta,
nem azt játszol, amit akarsz,
mást mutat e furcsa kotta.
Szégyellhetné magát a nap,
gyáván, felhők közé bújva
lustálkodik... Fényt nem harap
ember, vetés, ázik újra.
Síró földek, folyók némán
lázadnak. Kamaszkoromban
hullámaim létem árján
így csaptak ki nap nap után.
Egyik partot tán átléptem,
de megállított a másik...
Sohasem szikráztam fényben,
csak aki mind többre vágyik.
Hátamról a hordalékom
útközben eladogattam.
Gally helyett a bokraimon
rímes rügy gyakorta csattan.
Lesz itt tavasz, van már tavasz,
ha máshol nem, a szívemben !
Mint ez a vers, amit szavalsz,
napfényt áraszt - önfeledten !
LASSAN MÁR MÁJUS...
lassan már május ünnep közelít
éltetve munka fényes berkeit
anyáról szólva szép vasárnapon
akit gyerekként ölelő karom
védelmet várva meg-megszorított
majd elfogyott mint hajnalban a hold...
míg élt felnőtt szívem gyermek
maradt
talán még most is hallja szavamat (!)
PILLANGÓ
a tavasz szép pillanata:
röppenése surranása
hallhatatlan - ragyogása
nyári napsütés-várásban
természethű boldogságban
SEM PANASZ, SEM DICSÉRET...
Sem panasz, sem dicséret,
ahogy a tavasz éltet...
Fény levélen, szemekben,
fenn a hegyen, idelenn.
Dicsérhetném az időt,
amint vágytam ezelőtt,
csűrtem-csavartam a szót:
rég eltűnt a téli folt.
Nem lehet hát bánatom:
nap sugarát úgy iszom,
mint más pincék nedűjét,
s ettől szép a kert, a rét.
De a szívem panaszos,
néha késik, rendje torz,
rosszalkodik, mint diák,
ha unja az iskolát.
Hevesebben verhetne
kacér arcot figyelve.
Teszi is, de úgy kileng,
mint az inga...elmereng
múlton, jövőn, jelenen,
nehéz évtizedeken.
Miért nem üt örömmel,
mikor emlékképre lel,
első csókra,álmokra,
frissebb vért átpumpálva
kamrákba és erekbe,
madárszárnyként verdesve?!
De szép is volt:orgonát
csentünk s tettünk májusfát
kedvesünk kapujába,
virágot a hajába!
Elmúlt, csak szívemben él,
amely már másként zenél,
nem dübörög a vágya,
EKG a kottája.
Sebaj, ha nem ifjú dob,
öreg hegedűként zsong,
majd mint kis méh döngicsél,
ha virágkehelyhez ér,
minden érzést befogad,
őrizve az álmokat,
melyben mama visszatér,
s mézízű nyarat remél !
MÁRCIUSI SZÉL
Szélsőséges ez a szél,
mondhatnám, hogy
szélhámos.
Nyugati ló célba ér,
keleti meg bajt okoz.
Mellette a kiscsikó
szabad, szeles, csapodár,
fék nélküli, mint a hó,
amely az utakra száll.
Széllel-bélelt a kamrád,
majdnem üres. Teli lesz,
ha egy szélsőséges párt
ennek árt, annak kedvez.
Pálya szélén drukkerek
véleményt úgy
cserélnek,
mint mások köpönyeget...
Góltippekből megélnek.
Vihart hoz most e tavasz,
rügyet, ágat metélve.
Elindulsz, de nem haladsz,
ólom szállt a kerékre!
Szélesedik a folyó,
szűk medréből
ki-kicsap,
háta borzolt szélfogó.
Tükrébe tekint a nap.
Szélfútta most ez a
vers,
hetet-havat összehord.
Áprilisban még mi lesz,
ha már szól minden
akkord?!
pihenés
másra vágysz a hétköznapok
megélt novellái után
kedvelt zenéd máris forog
vagy örömöd egy vers csupán
átléptet az álmok falán
sugárzás
csak a napot kívánom
hogy süssön végre rám
és ha rám süt, arcod is
derűs napfény-csodám
tükrödben megmártózom
el-eltűnik e kép
tavaszvarázs forróságod
vigasz némiképp
TISZTELD A MÚLTAT !
(Czippán István előadásának
margójára)
„Tiszteld a múltat és éltesd
tovább...” -
hirdette meghívó s nem holmi báb.
Magyar testvér beszélt, miről a
könyv
mélyen hallgat, de ő mint vérmes
ölyv
lecsap, átformálva múltat s hitet,
és másként láttat évezredeket,
és megtisztul minden apró betű,
amely lap alján ború volt s derű!
Kárpát-medence múltjával felel,
s a Képes Krónikában mindre lel
példát figyelmes, ifjú olvasó,
kinek a múltja mába kóstoló!
Mert ha nem ismered a múltadat,
akkor jelened is titok marad,
nem értheted, mivégre a jövő,
miért így élsz most,
törvénytisztelő.
Nagy Hunniában hun volt a magyar,
ha könyv vagy szónok másról is
szaval,
s míg Szentírás jelképén holt a
test,
az ősmagyar keresztje élni kezd,
ha harcos vastag nyakába kerül,
és nyílhoz nyúl csillag-tegez mögül,
és győz, megvédve szép magyar
hazát,
mit ellenfélnek véltek odaát!
Pogány Attila vagy hős Szent István
neve zúgjon-zengjen magyar hazán?
Tán Góg s Magóg fia vagy Kölcsey
ne tudta volna, mit kell vallani,
ha Bendegúzról szól Himnusz, a dal,
s ne tudná öreg, felnőtt, fiatal,
a költők verse vajon mit takar,
mit nyit ki mű, amit honról szaval?
Tiszteld a múltat és éltesd tovább,
keresd az igazát, s ne légy csak báb,
amit mozgatnak számító kezek,
s nem por takar s hamis emlékezet!
új kívánság
szép estét derűs napot
hogy kitárhasd az ablakot
berepül rajta egy levél
az van benne amit remél
aki küldte aki vette
legyen sok-sok szép estéje
legyen fényes minden álma
ne múljon el virradóra...
üzenet - bármikor
estédnek örömét
vidd el álmaidba
álmodnak örömét
hozd magaddal reggel
nappal gondolj mindig
régi vágyaidra
mégis elégedj meg
múló lépteiddel (!)
virág - esőben
én csak beszaladok
jut még kis menedék
ám a hős krókuszok
tűrik ég permetét (! )
(Új versek -lezárva: 2013.május 27-én)
