RÖVIDEN A GYERMEKKORRÓL
CS.J.: ÉN IS VOLTAM GYEREK
közt félszáznál is több
esztendő múlott, elillant,
mint fény előtti köd.
Hosszú álom most ez
inkább,
vagy szép emlékezés,
mit nem törölt el az idő,
s nincs tőle menekvés?
Minden felnőtt (tegnapelőtt)
még gyermek is volt rég,
és szívében őrizte meg
a szárnybontó hitét.
Amint én is lelassulok
topogó babaként,
vagy épp egyensúlyt keresek –
ízlelgetve a fényt,
és önmagamnak bevallva
a nyilvánvaló tényt,
egykor én is így
próbáltam meg,
amint az unokám lép.
Vagyis ő már régen lehagy,
ha labdát kerget ott,
ahol a fű az udvaron
simára lekopott.
Könnyebb a régmúlt-idézés…
Hogyan is kezdődött?…
Ez a kislány a mintakép
új idő-sík fölött.
Papírhajóm könnyen siklik
egy víztócsa tükrén,
mint nagyapám horgászbotján,
a villanón a fény.
Gyerekkerékpár híján még
tekertem váz alatt,
s ha végképp kihulllt a kerék,
vezettem
naphosszat.
Apám mutatta, mint üt jól
a bognárkalapács,
de szöget földbe vertem én,
nem használt a jó tanács.
Az édesség volt mindenem,
most azért nincs fogam,
anyám ha mégis mást kínált,
csak ültem morcosan.
Nem volt még játszó vasutam,
s hogy mi is a dodzsem,
hol van a híres állatkert,
csak később ismertem.
Prüszkölt a ló eke után,
kárált a tyúk, ha tojt,
nyalta kezem a kiskutyánk -
nekem ez elég volt.
Fejemben hordtam laptopot,
vagy szép könyv lapjait
forgattam…Szólt tanítónőm:
Meglásd, ez megtanít!
Nagyanyám tengersok mesét
ontott este fölém,
véget sem ért, s én ringtam már
volt álmok tengerén.
Reggel nem sárkány ébresztett,
mire neszelt fülem,
más dalt szólt akkus rádiónk
kakasként, azt hiszem.
Régen nem kérdeztem soha,
milyen jó énnekem,
nosztalgiával érzem így
kis gyermekéletem.
Vásári szájharmonika,
vagy fényképezőgép
micsoda extra-örömöt
jelentett mindenképp.
Kisiskoláskor kezdetén
golyós számológép,
s a végén óra keleti,
hogy tudd, mi a mérték!
Pirosnyakkendős lobogás
felejteti a kínt:
hiába terem búza sok,
ha elveszik megint…
………………………………
Ne hallgasd végig, unokám,
inkább csak egyet fuss,
hisz kisgyerekként jól tudod,
mit kapsz és mi a juss
a távozó apád után,
akit rég kíméletlenül
autó győzött le, hová
váratlan fény terül.
Kis unokám, a másik, ott,
te sem érted ma még
nagyapád ósdi, kígyózó,
de igaz meséjét.
Hamarosan világlik majd
a ködbe veszett szó,
reménységgel töltődik fel
a kicsiny házikó,
amelyben laktok…Autód,
lökdösd irányba most,
mesék szárnyán repülj vele,
keresd meg nagyapót,
s a nővérkéddel állj elém…
Csókom homlokotokon.
Szívem -szavam bennetek él
az új gyermeknapon.
Unokám vallomása
Nem siratom februárt,
Ő se sirat
engemet,
Tiszta fényű napsugár
Aranyozza az eget.
Búcsúzom hát a téltől,
Nem kívánom vissza már,
Remélem, hogy tavasz jön,
Útban fecske- s gólyapár.
Talpunk alatt zöldebb fű
Fogad majd, ha játszani
Hívom unokához hű
Nagyapámat s kacagni
Fogunk, ha a labda száll…
Nem törődünk semmivel,
Aki velünk tart, jól jár,
Kedvünk magasba szökell.
Gyorsan pördül a kerék,
Tekerem is lelkesen.
Öcsivel együtt lennénk?
Lehagynám őt rendesen.
József-napon itt lehet,
De jó is lesz, úgy várom,
Megbeszéljük, mint lesz szebb
Homokvárunk – a nyáron!
A Gyermeknap és annak időpontja
|
|
|
A Gyermeknap a
világ sok országában ünnepnap. A Nemzetközi Gyermeknap (általában június
1.) megünneplése Törökországból ered és különösen volt kommunista
országokban vált népszerűvé. Ehhez hasonló az ENSZ által létesített
Egyetemes Gyermeknap (Universal Children's Day) intézménye.
Serdülőkor, ifjúkor
Mottó: A fiatalságot tartjuk az igazi értéknek. Ami fiatal,
az szép és egészséges. A korra való utalás valamilyen módon a szépség hiányára
való utalás is.
(Raana Ras)
Korai párbeszéd
Ó, te lányka, tudod, mi a
szerelem?
Én már sejtem: forog a világ
velem,
folyton-folyvást ugyanarra
gondolok,
miközben a szívem hevesen dobog.
Kicsi fiú, korai még ez a hév,
talán nem is illik rá most ez a
név,
szerelemnek mondod, pedig
vonzalom,
amit érzel csillagűző hajnalon.
Nem hajnalban, fényes nappal
látom őt
egyre szebbnek…Elhalad kapunk
előtt,
táskájával együtt kezét
megfogom,
cipekedni hű lovagként nem
hagyom.
Bizonyára fiúk a barátaid,
s velük éled át
gyermekkalandjaid,
labdát rúgsz, vagy futsz, amíg
csak bírod még,
míg csak haza nem szólít a „jó
estét”.
Tévedsz, nekem nincsen kedvem
játszani.
Nem szeretnék „nagy fiúnak”
látszani,
de mosolygós tekintetét keresem,
s hogyha látom, nyugalmamat
meglelem.
Szóba áll veled, amint most én
teszem?
Habár furcsa érzésedet nem
hiszem,
csillapítlak: maradj még te
kisgyerek;
jó barátság, ami eltölti szíved.
Ó, te lányka, minden szavad
köszönöm.
Lehet ennél is forróbb az
örömöm,
ha majd egyszer úgy igazán
megnövök,
s megállok a gyermekkori lány
előtt?...
Lehet, de még ne siettesd az
időt,
mert eljön a nagy nap, meglásd, mielőbb,
s mint ma, úgy beteljesül a
szerelem;
megtörténhet veled épp úgy, mint
velem…
Talán együtt? (A fiú kérdezi)
Hogyha igent mondsz nekem! (egyszerre)
Miért van az, hogy a tizenéves fiatalok azt hiszik, hogy elszalad az élet előlük és mindent idő előtt akarnak megcsinálni?
Nem azt mondom, hogy az jobb, ha valaki a péntek és szombat estéit a négy fal között tölti, de annál nincs rosszabb, amikor a tizennegyedik- tizenötödik életévét alig betöltő fiatal már az utcán lődörög eléggé illuminált állapotban. Persze a cigi sem maradhat ki egy ilyen éjszaka eseményeiből. Ilyenkor szoktak elhangozni azok a mondatok, hogy "egyszer élünk", vagy "mindent ki kell próbálni". Ami bizonyos mértékben igaz, de azért...Szerény véleményem szerint a serdülőkorban kell a legjobban odafigyelni, hogy a továbbtanuló fiatal milyen társaságba keveredik a nagy idegenben. Talán ez, az az időszak egy ember életében, amikor a legjobban befolyásolható, belevihető a rosszba. A társadalom legnagyobb problémája a depresszió, amin sajnos minden ember átesik élete során. Csak az nem mindegy, hogy hányszor és milyen mértékben lesz lelki beteg az illető. Van, aki észre sem veszi, hogy súlyos problémákkal küzd. Ennek a betegségnek a hatására alakult ki a mostani középiskolások között nagy hírnévnek örvendő sírós érfelvagdosós, feketébe öltözős irányzat. Néhány ilyen feltűnőségi
Fiatal, az azt jelenti: nem ismeri még az életet. Tele van lelkesedéssel. Szenvedélyek kormányozzák. Meggyőződése, hogy a világ hibás alapokon nyugszik s az is, hogy ő van hivatva ezeket az alapokat megváltoztatni, ha csak részben is, egy egészen szűk kis területen. Fiatal, az azt jelenti: ítéletet mond az öregek fölött. Hogy restek. Hanyagok. Önzők és tehetetlenek. Nem látják meg a tennivalókat. Vagy ha meglátják, kényelemből elmulasztják. Érzéketlenek a nép és a nemzet bajai iránt. (...) Mikor elfárad a sok lelkesedéstől, melyről megtanulja, hogy általában meddő és haszontalan, ha nincs meg hozzá az erő, mely kitartássá növelje. De ezt még nem tudja akkor. Csak a fiatalságot tudja és az annyit jelent, mint békétlenség. Nyugtalanság. Szebbnek és jobbnak a keresése. Új ösvények kipróbálása. Hála Istennek amelyik fiatal nem ilyen, abból hiányzik a fiatalság.
(Wass Albert)
Harmonikus tanár - diák viszony a jó példa erejével hat a fiatalokra.
Mintha gyermekem…
- Lillának, ballagóra –
Mintha gyermekem lettél volna,
úgy kerestem arcodon
a siker vágyát s küzdés örömét.
S ha ajkad tanácsért nyílt
szóra,
érezhetted hangomon
az együttérzés víg üzenetét.
Jöttél fényben, rád köszönt az
est,
mikor mentél…Századok
szólaltak meg sok-sok papíron,
furcsa rímek mondták azt vagy
ezt,
bonyolult tételsorok
gordiuszát oldotta az irón…
Érett gyümölcs az ifjúságod.
Most is látom arcodon
a küzdés vágyát, siker örömét.
Felnőtté válva azt se bánod,
ha utadba áll Rubicon…
Hidat építesz rá hős férfiként.
Sűrű lépteid messze visznek.
Sok-sok könyv vár még terád,
de már a saját főztöd ízleled.
Magadban bízz, és el kell
hinned,
a rád váró új világ
lassú léptekkel, halkan közeleg;
megszólít s lágyan kezet fog
veled.
2002.04.28.
Harmonikus családra nem vonatkozik egy másik blogbeli versem : TÉGED KÉRDEZLEK részlete
Iránytű, cél vagy példakép.
Múlttal viaskodó jelen
Húzza a jövőd kötelét.
Figyelsz, meghallgatsz némiképp,
napfogyatkozó nemzedék?
(Csoóri Sándor)
(Móra Ferenc)
(Alberto Moravia)
Ne szóljatok meg, olvasók!
Nem pillangókról szól e dal,
kiknél csupán szeszély a csók,
- mert hogy a vérük fiatal -
hanem azokról, kik szívét
egyetlen férfi köti le,
számára lettek menedék,
egy jégkor hű tűztengere.
Nem pillangókról szól e dal,
kiknél csupán szeszély a csók,
- mert hogy a vérük fiatal -
hanem azokról, kik szívét
egyetlen férfi köti le,
számára lettek menedék,
egy jégkor hű tűztengere.
(Jobbágy Károly)
Egyikünk sem hibás, ha mégoly rengeteget hibáztunk is. Fiatalok
voltunk, titániumerősek, és erőnket egymáson próbálgattuk, mígnem annyira
behevültünk, hogy azt hittük, egyikünknek a padlón kell maradnia. Persze
mindketten a másikat akartuk K.O.-pozitúrában látni. És nem mindig a
lovagiasság szabályai szerint jártunk el a harcban. Ez szinte valamennyi ifjú
szerelmessel megtörténik. Némely párok inkább kapitulálnak. Mások, miként mi
is: kinyírják egymást, magukat. És akadnak okosak, akik időben felismerik, hogy
haszontalan tinóságra vesztegetik energiájukat, és azontúl egymásért erősek.
(Vavyan Fable)
Ismét egy cikk részlete:
Krízis
A rohamos változásokkal,
válságokkal, önértékelési zavarokkal birkózó serdülő könnyen kerülhet - akár
kisebb kudarcok hatására is - krízisbe. Az intenzív fejlődéssel járó
életszakaszok sajátossága a konfliktusok tűrésének labilissá válása és az érzékenység
fokozódása. Az érzelmi viharok meggondolatlan cselekedeteket provokálhatnak a
sérülékenyebb kamaszoknál. Néha egészen súlyos módon, az élet teljes
elutasításában, öngyilkossági kísérletek formájában is jelentkezhet a válság.
Anna könnyedén vette a középiskola első évének próbatételét, bár a
családi háttér ebben nem nagyon segítette. Otthon sok volt a vita, feszült
hangulat uralkodott. Édesapja későn járt haza, amikor már csak a veszekedés, a
rosszkedv fogadta. Édesanyja mindig fáradtnak és meggyötörtnek tűnt, sokat
panaszkodott, ritkán lehetett jókedvűnek látni. A kamaszlány igyekezett
menekülni a nyomott hangulatú lakásból.
Amikor nyáron megismerkedett egy számára vonzó fiúval, nem is lett
kérdés, kivel is szeretné ideje nagy részét eltölteni. A randevúk, a szerelem,
a nagy beszélgetések megnyirbálták a tanulásra szánt időt. Anna kezdett kevésbé
örömteli jegyeket kapni az iskolában, tanárai dorgálták és noszogatták, ő meg
ígérgetett, fogadkozott.
Otthon mélyen hallgatott gyenge eredményeiről, sem meggyötört anyját,
sem elfoglalt apját nem akarta terhelni. Felhőtlen optimizmussal bízott abban,
hogy gyorsan kijavítja jegyeit. Éjszakánként próbált némi tudást begyömöszölni
a már igencsak elfáradt fejébe. Napközben nem ért rá, szabadideje nagy részét
kedvesével töltötte. Barátjával nem mert szembeszállni, csökkenteni a randevúk
számát vagy idejét, félt, hogy a fiút akkor elveszíti.
A félévi bizonyítvány előtt két tanára is jelezte, hogy bukásra áll.
Anna nem értette, ő jobbra számított. Zaklatott, feldúlt állapotban ért haza,
amikor édesanyja közölte vele, hogy apjuk valószínűleg elköltözik otthonról.
Sírva ment a szobájába, említeni sem merte iskolai kudarcait. Barátja pár nap
múlva vetette fel, hogy lazítsanak kicsit a kapcsolatukon, ő még fiatal, nem
akar ennyire elköteleződni.
Akkor este Annában minden összeomlott. Szülői háttér, karrier, szerelem
mind-mind cserbenhagyta. Harag, szorongás és kétségbeesés váltakozott
hangulatában. Bekapcsolta a tévét, de nem tudott figyelni rá, leült tanulni, de
nem volt képes koncentrálni. Úgy érezte minden megsemmisült, legjobb lenne, ha
ő is megsemmisülne. El is képzelte, milyen lelkiismeret furdalása lesz
anyjának, apjának, barátjának, tanárainak, ha ő már nem lesz.
Hirtelen ötlettől vezérelve kiment a konyhába, és a házi patikából
össze-vissza beszedett gyógyszereket. Utána nagyon megijedt, szólt
édesanyjának, hogy segítsen.
Ma igazán jókedvem van, hiszen érzem, acélosodik az akaratom. Az akaraterőnél talán nincs is fontosabb emberi jellemvonás, mindenki tudja, hogy segítségével hegyeket tudunk megmozgatni, mások pedig nem ismernek akadályt.
Mióta az eszemet tudom, azt hallottam szüleimtől, barátaimtól, tanáraimtól és edzőimtől, hogy ügyes és okos ez a gyerek, csak szorulhatott volna bele egy kicsivel több akaraterő.
Magam is úgy gondolom, hogy igazuk lehet, így már régebben elhatároztam, hogy tenni fogok valamit. Sajnos a cigiről még nem sikerült leszoknom és a süteményekkel szemben is többnyire megengedő magatartást tanúsítok, ma hajnalban végre mégis megtört a jég.
Egy fontos reggeli felvételi interjú miatt tegnap már negyed hatra felhúztam az órát, mégis, hogy nézne ki, ha mindjárt az első alkalomról elkésnék. Csörgött is a vekker rendesen, ám amint a szemem nyitni készültem, ráeszméltem, hogy igen korán van még, alig pirkad odakint.
Ráadásul nemcsak a pontos érkezés, de a gyorsan járó ész is legalább olyan fontos a beszélgetés során. Nyilván nem kapom meg az állást, ha tompának mutatkozom. Miközben mindez átszaladt rajtam, már majdnem felültem, de még idejekorán sikerült ráparancsolnom magamra, hogy hasizmaim elernyesztésével visszadőljek a párnámra.
A gondolataim azonban csak tovább jártak, és az erősödő fény is egyre élesebben szűrődött be az ablakon. Közel álltam a teljes ébredéshez, de ekkor összeszorítottam fogakkal arra koncentráltam, "Aludnod kell még egy kicsit!". Iszonyatosan erőfeszítéssel továbbra is kitartottam a takaró alatt.
Szokásához híven a baj most is csőstől jött, a külső körülmények is ellenem fordultak. Több rendőrautó velőtrázó sivítással húzott el a sarkon, az álom végső foszlányait is megpróbálva kiűzni az agyamból. Azonban - rám eddig cseppet sem jellemző módon - talán életemben először sikerült megfeszítenem az akaraterőmet, és a párnát a fejemre húzva ismételgetni kezdtem: "Azért is alszom tovább, azért is alszom tovább..."
Kéz a kézben
Vannak sebek, melyek privát
kórházakban még nem gyógyíthatók…
Idegszálakon futkosó
sok emlék-góc, mit nem sző be a pók.
Vannak szívek, ereikben
kegyetlen sors épített mészfalat,
kamráik közt érzelmekből
alkot a vér lüktető völgyhidat.
Talán sohasem múlhat el
az észbe, szívbe vésett fájdalom,
és mégis érzed: lépni kell
a reményűző akadályokon.
És mégis érzed: kell remény,
mely rád veti halvány kis sugarát,
mégis tudod, holtak után
is lassan ballag az élet tovább.
Az élőkre sok munka vár,
és nem dolgozni mérhetetlen bűn.
A szántatlan kert gyomba vész.
Teremjen vers a papiros-szérűn!...
Talán a tél most enyhe lesz,
s a szürkeségből előtör a nap?
A fény s megértő emberek
szava nyomán szívünk erőre kap.
És kéz kézben
ballagunk,
rohanni a legkisebbnek se kell,
s mert rámosolygunk, már nem fél,
de lépteire módfelett ügyel…
Mikor az ifjak minket is
elengednek majd egy idő után,
akkor enged el két kezünk,
de addig fogd, szorítsd, megóv talán!
