2013. július 5., péntek

ÚJDONSÁGOK A FACEBOOKRÓL (ÉS MÁSHONNAN)

ÚJDONSÁGOK A FACEBOOKRÓL (ÉS MÁSHONNAN)

Termő tűz

Mesém rövid, kis utat kér a könyvig...
Egy szép fa dísze kertemnek régóta.
Ismert a tűz és láthatatlan lángja
Lomböltözékét elégette mind.

De bánatom elfújta lenge szél,
Mint ahogy fává változott főnixként,
Levél-század állt rendbe, hozva reményt,
és gömb-piros az élet, mely ma él.

Fecském, rigóm, ne légy irigy a tűzből
Feltámadottra: kérj valódi létből,
Csak ágon ülve ápold szárnyaid;

Főnixemet hagyd meg nekem örökre,
Hisz termő fám juttathat négyről ötre,
Élő legenda száll velem megint.


VÁLASZ - (TÖRŐ) ZSÓKÁNAK

Emlékszel? Indultál, s most már bizton haladsz,

Verses soraidnál sokáig marasztalsz.

Mosolyod, örömöd átüt szavaidon,

Szenvedélyed marasztaló bazsalikom.

Megjegyzés, önálló? Döntsd el, hová írjam,

Akard, kamasz hitem folyton visszasírjam,

De azért a végszót még ne éppen hívjam,

Lelkem ifjúságát rád gondolva – bírjam!  

VASÁRNAP



Vasárnap pihen a tenyeremen,

Mint a pillangó, oly halk-szelíden,

De jó ilyenkor a szép emlék, csönd,

Szívembe ez a nap örömöt önt. 

LIGETI ZSUZSINAK - SZÜLETÉSNAPRA


ÜZENET A TÁVOLBA - IBOLYÁNAK 


Weöres Sándor száz éves lenne
 
W.S. 100

Izzik a galagonya,
Weöres Sándor ide s tova
száz éves
volt vagy lesz,
föld terem pipacsokat,
színházterem ripacsokat,
ily költő
több nem nő.

Kisgyerek fura nevét,
égig érő fa levelét
tanulta,
megszokta.
Ifjú a metrumait,
Mai Pszichék kis rumjait
kóstolta,
kortyolja.

Izzik a galagonya,
Weöres Sándor ríme-bokra
ficánkol,
de lángol.
Újra kinyílik az ég,
Sanyi bácsi, mit mondhatnék:
Mester, szólj,
a múltból!



A HAJNALOKAT HAJSZOLOM...



A hajnalokat hajszolom,

nem is tudom, miért.

A napsugaras teraszon

issza szemem a fényt.



A villany nem jó ihlető

és drága is nekem,

a nyári napkelte mindig

csókot hint szelíden..



Bíborra festett, hűvös ég

majd ontja nyár tüzét,

ujjamra dermedt ceruzám

odabenn váltja gép,



ha mind helyén van már a rím

és lüktető a sor...

Letisztázni a mondatot:

elégült arc, mosoly.



Egész napom így múlik el.

Forrósodik a lég,

de bent jól szigetelt szobám

árnya oszlatja még



„a harc az élet” gondokat,

s talán egy tévéhír

döbbent rá, mi a valóság,

hogy melyik szemem sír.



A másik furcsán mosolyog:

ébrednek unokák,

kikkel szép időt múlatunk.

Nekik terem a fánk,



melyek között egy víg mese

megbújik szüntelen,

s egy fárasztó játék után

asztal ételt terem.



Nem tudják még, a varázsló

Mama a kenyeret

miből, honnan kínálja majd,

s ha nem fogy, meg is fedd.



Vörös hajnal az ablakon

aranyba fordul már ,

a két gyerek még bent szuszog,

a tej friss gőze száll.



Indul a nap. Úgy hajszolom,

nem is tudom, miért.

Írok s kapálok értük is

s új szőlőfürtökért !

ELFELEJTETT VERSEK 
A KÓRHÁZBÓL(1993)

    1.Önjellemzés K.doktor úrnak



Anyám vagyok apám helyett,

Pedig ő végleg megpihent.

Apám vagyok: találkozom

vele, mint élő bizalom.



Anyám öröksége: szívem,

melyben ritmust vált türelem,

tenni ma, mit holnap lehet -

testre nem szabott bölcselet.



Apám öröksége:léte,

egészséges ébredése,

piros arccal, lassú lépttel...

Pedig hányszor tépte éjjel



gondolatát, bognár – karját!

Egy gyerekkel, kicsi család,

vágy, pénzhajsza,

ütközet papával, harca,



lét-tervezőmérnök neje,

anyjának vitapartnere,

aki a k ö z ö s b e hozta,

kicsi fiát taníttatta...



Hajnalokon tan-jegyzetét

el-ellopta – nem ágybetét .

„Sok a kávé”. Számos éjjel

mesélhetnél! Jött a fékkel!



Zabolátlan nyelv, törpülő,

klinikákon rövidülő.

Hagyd a múltat, örökséget,

holdban mérhetetlen tettet!



Járjon eszed, verjen szíved,

amíg hallják, amíg lehet!

Belső békéd majd legyőzi

ellenfeled', emlék őrzi.



Dalolj, mosolyogj legalább -

ezt várja tőled a család,

nőd s a lányok, kik a jövőt

most ízlelik, most... Mielőbb...



örökségünk viszik tovább:

örökségük ez a család,

egyik papa, másik mama,

közösségük jó iskola.



Hazává táguló honuk

sejtjeikben Te s Én vagyunk

és mások is...Amit tudok:

testben, szívben anyám vagyok!



2.Gyónás helyett



Bár emelt fölém fele kezet,

tisztelendő úr, s bérmálkoztam,

ma mégsem köt egy felekezet:

életem békén telt, nem hosszan.



Sokféle hitem egybeforrott,

világképemből világnézet.

erkölcsi-jogi norma forrt ott,

ahol a tankönyv mást igézett.



Világot ugyan kicsit láttam,

országot, hazát talán többször,

s miközben írtam s görbült hátam,

szót, mondatot cseréltem ötször,



mire egy kis mű végre kész lett,

vagy éppen lapult kosár mélyén,

hitem és eszmém szürkéskékebb

nappal, mint borús éjek éjén.



Hiszek olyan feltámadásban,

mely a holtból nem ébreszt élőt,

de mert tett-vett a világban,

emlékképünkben egyre élőbb.

Hiszek olyan feltámadásban,

mely egy nemzetet, hazát felráz

hosszú álmából: tápászkodva

riadtan látja: dől a kalász.



S végül hiszem a feltámadást,

ábrándozást, reményt és erőt,

újabb kéznyújtást...új barátság

vihet csak téged s engem előbb,



szomszédom, folytasd: kik mesélték,

hogy dermedt rügyből virágjuk nőtt?!

Éhség 

 Parancsot adtam magamnak,
takarékon lüktet szívem.
Fény nélküli nyugalomnak
engedve, álmom segítem

öntudatlanul betörni
agyam kapuján, bár tudom:
éjjel éhen emlékezni
több, mint nappali fájdalom.

Nem kenyérnek vagyok híján,
csak a csókod csalt, maradt el.
Remélem mint nap az útján
arcod ismét süt majd reggel.







CSILLAG A SZOBÁBAN

Olajmécses helyett
napfény-csillár vakít.
Gazdag gróf lehetek:
szobám szigeteit
beborítja a fény -
nappal redőny mögött,
hosszú nap éjjelén
lendít langy levegőt.
Mint oklevél – pecsét
csüng le a kapcsoló
zsinór-pókfonálként:
motorzaj-állító.
Duruzsolva lengi
körül a bőrömet,
s bódítóan hűti
testem a légtömeg,
de hiába szárnyal
odafönn a lapát,
mikor csábítóan
gyújtasz kánikulát
bennem nyári éjjel...
Olyan gazdag vagyok,
de nem csillárfénnyel,
hisz a te csillagod
féktelen szeszéllyel
tán hajnalig ragyog!