Még ép falevélen
üzenem haza,
októberi szélben
miért mostoha
a sors velem szemben
és nem a haza,
aki űzött engem,
hanem emberek,
a történelemben
bűnös vezérek…
Még ép falevélen
írom teneked:
izzó szerelemben
maradtam veled.
Szépen indult jövőnk’
és a hű szíved
várom már mielőbb
mint a fellegek,
süssön rájuk a nap,
ragyogjon az ég…
Vállalom múltamat,
s nem csak magamét –
Kicsi falevélen
kevés már a hely…
Gyere hamar szentem
utánam, hisz’ kell,
kell a szövetséged,
és nem csak nekem:
egy harmadik élet
terhét viselem…
Segíts ebben kérlek
osztozni velem.
Kicsi falevelem,
fújjon el a szél,
hogy lehessen velem,
Ő, ki értem él!
Ó, drága istenem,
még valóban él?
Hazám, te mindenem,
mondd, valóban él,
s nem haragszol reám?
Egyszer hazatér
hű lányod a vártán,
ha senki se fél,
csak addig szél hátán
szálljon e levél…!
Szét ne szakítsd, Sátán,
míg kezedhez nem ér!
